Hova utazzunk márciusban? Úti célok, ha igazi tavaszra vágysz

Néhány európai országban már március elején is virágzó fák, napsütötte délutánok és kellemes esti séták várnak. Így most olyan külföldi úti célokat ajánlunk, amik ideálisak lehetnek egy-egy tavaszi hétvégére, vagy hosszabb kikapcsolódásra.

Bár a tavasz hivatalosan csak március 20-án kezdődik, vannak olyan európai országok, ahol ennél kicsit korábban köszönt be a kellemes idő. Ezen a téren nem a miénk a legkedvezőbb földrajzi elhelyezkedés, a márciusi hétvégékből viszont könnyen hasznot kovácsolhatunk. Ha minél hamarabb szeretnéd elfelejteni a februári zimankót, ködöt és rossz kedvet, az alábbi lista ideális úti célokat tartalmaz a márciusi szabadnapokra.

Pizza, bor, tavasz – irány Olaszország!

Róma kora tavasszal már virágzó fákkal, fényes nappalokkal és kellemes esti sétákkal kecsegteti az utazókat. A közepes árkategóriás olasz főváros több szempontból is optimális választás lehet márciusban. A legendás római tavaszok miatt bár épp ebben a hónapban kezd növekedni a turisták száma, de a főszezonos tömegtől ilyenkor még nem kell tartani. A városban március elején általában 14-15 °C körül alakul az átlaghőmérséklet, ez a hónap végére 16-17 °C-ra melegszik. De még kellemesebb délutánokat is kifoghatunk az időszakban. Ha igazán szerencsések vagyunk, a márciusi napsütötte Rómában akár 20-21 °C-ban is szórhatunk pár forintot a Trevi-kútba, és falhatunk tésztát Colosseum lábánál. Az éjszakára pedig úgy 4 és 7 °C közé hűl a levegő.

Colosseum, az ősi római amfiteátrum napkeltekor (Fotó: Getty Images).

Olaszország másik  jolly jokeres tavaszi úti céljához csak egy kicsit kell délebbre utazni. Nápoly, a pizza „őshazája”, amellett, hogy az olasz konyha legfinomabb fogásaival várja a turistákat, igazi sétálós város is. A dél-olaszországi térség, köztük Pompeii ókori városa vagy Capri szigete szintén hemzsegnek az izgalmas és szebbnél szebb helyszínektől, amiket kár nem meglátogatni tavasszal. Ezen a területen ráadásul valószínűleg még kellemesebb időjárást foghatsz ki, mint Rómában. És akkor még nem is beszéltünk a csodás Szicíliáról.

Spanyolországban sincs hiány napsütésből

Sevillában gyakran túl nagy a forróság nyáron, a tavasz elején viszont egyáltalán nem hátrány, hogy Európa egyik legnaposabb és legmelegebb helyének tartják. Az andalúziai városban az átlagos nappali csúcshőmérséklet 22 °C körül alakul, éjszakára pedig úgy 9 °C-ra hűl a levegő.

A hideg időjárás mellett az unalomtól sem kell tartani Sevillában. A város ugyanis olyan különleges, hogy három helyszínét is felvették az UNESCO világörökségi listájára: a sevillai katedrális, a székesegyház harangtornya (La Giralda) és a sevillai királyi Alcázars tökéletes úti cél a tavaszi időszakban.

A Plaza de España csatornája és a fölötte húzódó egyik híd
A Sevillában található híres Plaza de España (Fotó: Michael Runkel / Robert Harding RF / robertharding via AFP)

És ha már Spanyolország. Aki egyszer hall Barcelona szépségeiről, valószínűleg hamar eldönti, hogy ide megéri elutazni. Ha a márciusi szabadságodat esetleg arra szánnád, hogy megnézd a legszebb spanyol városokat, Barcelonát se hagyd ki a sorból. A Picasso Múzeum, a Güell park vagy a varázslatos Montjuïc-kút kihagyhatatlan látnivaló. A katalóniai térség fővárosában bár hidegebb az idő, mint Sevillában, de ott is igazi tavaszt és 14 és 17 °C-os hőmérsékletet foghatsz ki márciusban, ami éjszaka sem igazán megy 4-8 °C alá.

Igazi görögös tavasz

Athén az a város, amit az életben legalább egyszer látni kell. A vizitet ugyanakkor jobb nem a nyári főszezonban megejteni. A görögországi főváros nem csupán zsúfolt a július-augusztusi időszakban, de gyakran olyan hőség is van, hogy nehéz elmerülni a ma ismert nyugati civilizáció bölcsőjének gazdag történelmi múltjában és sokszínűségében.

Légi felvétel az athéni Parthenonról
Légi felvétel az athéni Parthenonról (Fotó: Getty Images/ George Pachantouris)

Néhány tavaszi napot viszont vétek nem Athénra, az Akropoliszára és Lükabéttosz-hegyre szánni. A kozmopolita jellegű városban márciusban átlagosan 15-17 °C van nappal, éjszaka pedig úgy 8-10 °C körülire csökken hőmérséklet. Az athéni tavasz mellett szól, hogy márciusban a legtöbb üzlet, étterem és a jelentősebb történelmi helyszínek, köztük a Parthenon, nyitva állnak a látogatók előtt, a muszaka íze és a görög utcazene pedig ugyanolyan kellemes – csak jóval kevesebb turistával kell osztozni rajtuk.

Ha már láttad Athént, de a görögös tavasz nem lenne ellenedre, a másik tippünk: Kréta. A tengerben való fürdőzéshez bár még Görögország legdélibb régiójában sincs elég meleg márciusban, a sziget a hónapban már dúskál a tavaszban. Kréta szintén bőven rejt magában látnivalókat és élményeket: itt található az egyik legszebb görög épület, a Arkadi-kolostor, a Szamariai-szurdok lélegzetelállító nemzeti parkja és a Balos lagúna is.

Portó, Európa legjobb úti célja

Létezhet-e ideálisabb város egy márciusi utazásra, mint a hely, amit háromszor választottak meg „Európa legjobb úti céljának”?

A portugáliai Portóba szintén korábban jön a tavasz, a hangulata varázslatos, és a világ egyik legbiztonságosabb városának is tartják. Portóban az átlagos nappali csúcshőmérséklet márciusban 17-18 °C, éjszaka pedig 7°C körülire hűl a levegő. Ilyen időben igazán nem okozna gondot felmászni a híres Torre dos Clérigos toronyba vagy ajándékok után kutatni a város legjobb piacán, a Mercado do Porto Belo-n.

Tavaszi nap a portugáliai Portóban.
Tavaszi nap a portugáliai Portóban (Fotó: iStock / Getty Images Plus /Andrey Danilovich)

De ha kicsit délebbre, egészen a portugál fővárosig utazol, már szinte biztos, hogy igazi tavaszt fogsz majd ki. Lisszabonban nappal 17 és 20 °C között alakul az idő márciusban, az éjszakák pedig 9-12 °C-osak.

Közeli, olcsó és tavasszal is csodás a Balkán

Ugyan ki ne járná be egyszer szívesen a Balkán legszebb városait. Ha neked is szerepelnek hasonló vágyak a bakancslistádon, a tavasz épp ideális időpont, hogy összepakold a bőröndöd.

A horvátországi Dubrovnik az a hely, amit legalább egyszer látnia kell a történelem igazi szerelmeseinek, a kultúra elkötelezett rajongóinak, minden elszánt utazónak – na meg a Trónok harca legnagyobb rajongóinak. A város egyetlen hátránya, hogy nyáron zsúfolt és forró. Tavasszal viszont nem sok minden eshet jobban annál, mint lignjét ebédelni a Sztrádun utca(ulica Stradun) közelében, ellátogatni a városfalakhoz és a Lovrijenacerődhöz, esetleg felvonózni a város felett. Bár Dubrovnik Horvátország egyik legdrágább helye, a főszezon előtt és után kedvezőbb árak fogadnak majd.

Dubrovnik látképe a tenger felől.
Dubrovnik madártávlatból (Fotó: Getty Images)

A városban márciusban az átlagos nappali csúcshőmérséklet 14-15 °C, éjszaka pedig 8 és 9°C körüli a levegő.

Egy balkáni városnézős túrához ideális célpont még többek között a montenegrói Budva, az észak-macedón Ohrid és az albán Berat.

De akkor sem kell lemondani a tavaszias hosszú hétvégéről, ha idén kevesebbet költenél utazásra a gazdasági helyzet miatt. A Balkán bőven rejt pénztárcabarát kincseket is. Amíg a boszniai fővárosban februárban még előfordulnak ködös 1-2 °C-os esték, addig a kicsit délebbre fekvő Mostarban már most is el lehet kapni 5-7 °C-os éjszakákat. Márciusban pedig átlagosan 15-16 °C a városi hőmérséklet napközben.

Tavaszi kép a bosznia-hercegovinai mostarról
Kora esti felvétel a bosznia-hercegovinai Mostarban lévő Stari Mostról. (Fotó: Getty Images/Ayhan Altun)

Ha erre jársz, a bazározás mellett szánj időt a Kravica vízesésre, Blagajra, és mindenképp nézd meg Bruce Lee helyi szobrát is. A Balkán egyik legszebb és legkülönlegesebb városára bőven megéri rászánni pár napot, és csupán csak annyi bajod lehet vele, hogy ha egyszer láttad, mindig visszavágysz majd.