Három nap a világ legnagyobb sósivatagában: Salar de Uyuni, Bolívia

Számel Szilvia 2019. augusztus 17. Világ

Tavalyi, fél éves dél-amerikai utazásunk egyik fénypontja kétségtelenül a Salar de Uyuni volt, amely nem csak Bolívia, hanem a világ egyik legnagyobb kiterjedésű sósivatagaként ismert.

Vendégszerző
Számel Szilvia

Számel Szilvia

Pszichológus végzettséggel és humán erőforrás területen szerzett tapasztalattal rendelkezik a Postcards and Diaries bloggere. Az utazáson kívül már csak az arról szóló élményeket szereti megosztani jobban, amellyel célja, hogy bebizonyítsa: a világ egy érdekes hely, és utazásra, nyitottságra sarkalljon mindenkit.
Cikkei

Még azok is, akik nem érdeklődnek az utazás iránt, láthatták már a következő képet: ég és föld tükörként folyik szét a láthatatlan horizonton, a kék valamennyi árnyalatának kíséretében:

Salar de Uyuni. Fotó: iStock
Utaznál, de nem tudsz dönteni? Kövesd az Utazás Tippek oldalt a Facebookon a legmenőbb úti célokért!Követem!

“Sajnos” fantáziám, melyben gyönyörű háttér előtt pózolunk tükörképünk tetején, nem valósult meg.

Mint később megtudtam, a tükör hatás a novembertől márciusig terjedő esős időszakban figyelhető meg a bolíviai fennsíkon, amikor a környező tavak elöntik a sós területet, a világ legnagyobb tükrét létrehozva ezzel.

A három napos túra, amelynek keretében meglátogattuk az Uyuni sósivatagot, azonban bőven kárpótolt minket ennek hiányáért. Flamingók, ezer színű tavak, só hotelek, lámahúsos ebédek váltogatták egymást és még azt is megtudtuk, miért jó, ha mindig van nálad egy dinoszaurusz a Salar de Uyuniban.

Sós és lapos, de még mi minden más?

A végeláthatatlan Uyuni sósivatag mintegy 10 582 négyzetméternyi területet foglal el az Andok hegyei között. A fennsík a bolíviai Altiplano (“magas fennsík”) részét képezi, amely a maga 3656 méteres magasságával a világ legmagasabban fekvő fővárosának, La Paznak is helyet ad. Az altiplanót édes és sós tavak tarkítják, a környező magashegységek pedig nem adnak lehetőséget a víz elvezetésére, ennek is köszönhető, hogy a sómezőt esős időszakban egy akár 50 cm magas időszakos tó is boríthatja.

Fotogenitásán túl egy valódi természeti csoda, amire mi, emberek jobban támaszkodunk, mint gondolnánk: itt található a világ lítium raktárának 43 (!) százaléka (többek között az akkumulátorok fő összetevője), és mintegy 10 billió tonnányi só, amelyből évente 25 000 tonnányit nyernek ki bányászat segítségével.

A kipárolgó víz következtében repedések keletkeznek a felszínen, a sivatagban a páratartalom pedig 30-40% körüli.

Szervezés: utazás, túrák és hasznos tippek

Akik ismernek minket, tudják, hogy nem vagyunk a szervezett túrák hívei. A sósivatagot azonban csak ezek segítségével lehet meglátogatni: és amint elkezdtük a három napos kalandot, meg is értettük, hogy miért. A kietlen tájon nem, hogy jelzőtáblák, utak sincsenek és csakis sokat látott, helyismerettel rendelkező sofőröknek ajánlott belevágni a kalandba, négykerék meghajtású járgányok segítségével.

Bolívián belül több helyszínről is megközelíthetjük a salart, a két nagyobb város La Paz (ha valaki repülővel érkezik, valószínűleg itt fog landolni) és a gyönyörű Sucre, valamint Tupiza és Uyuni. Sokan a chilei oldalól, San Pedro de Atacamából érkeznek a sósivataghoz, de többnapos túrák keretén belül nem ritka, hogy az utasok Bolíviából indulva Chilében folytatják útjukat – ahogy mi is tettük. Bár sok cég ajánl túrákat egyenesen La Pazból, ezek árai borsosabbak, így a legtöbb turista Tupizába vagy Uyuniba buszozik, ahol megváltják a jegyüket a szervezett látogatásra. Mi úgy döntöttünk, hogy Sucre városán keresztül Uyuni településre buszozunk, ami egyébként a legismertebb kiindulópontja az egy, illetve három nap/két éjszakát felölelő túráknak.

 

 

A busszal való közlekedés egyébként Dél-Amerikában egy teljesen bevett és olcsó módja az utazásnak és nem kell tőle tartanunk: Bolíviában ráadásul az Andok gyomrot próbáló kanyargós útjaival sem kell számolnunk. Mivel egy olcsóbb országról van szó, gyors tájékozódást követően érdemes jobb busztársasággal megváltani jegyünket a terminálban az utazás előtti nap. Zsúfoltságra, légkondi hiányára mindenképp számítsunk. Cserébe olcsó jegyekkel, megfelelő minőségű közutakkal, viszonylag kényelmes ülésekkel és a 90-es évek akciófilmjeivel szórakoztatnak minket a fedélzeten.

Uyuni településre megérkezve rengeteg ajánlatot találunk a szervezett túrákra, az utazási irodák egy utcán, szinte egymás mellett találhatóak. Mi magunk a túra előtti este ennek köszönhetően gyorsan döntést tudtunk hozni, melyiket foglaljuk le. Az árak mellett az internetes értékeléseket is érdemes átböngészni, mert bár az útvonal hasonló, a szolgáltatások és a sofőrök/autók színvonala különbözhet. Egyes online beszámolók részeg, homokdűnéken száguldozó sofőrökről, a sivatag közepén lerobbanó autókról szólnak. Azt, hogy ez egy turista szubjektív élménye, vagy általánosan előforduló dolog, mindenki döntse el magának – nekünk mindenesetre nagyon pozitív élményünk volt az Andes Salt Expeditions csapatával.

2018 novemberében a 3 napos/2 éjszakás túra ára fejenként 700 boliviánóba (~100 dollár) került, amelyben benne volt az utazás, szállás két éjszakára, két reggeli, két ebéd, két vacsora és üdítő, víz az étkezések mellé. Azért, hogy angol nyelvű sofőrhöz/idegenvezetőhöz kerülj, plusz pénzt kell fizetned. Erről álljon itt annyi, hogy a mi autónkban két német utas kifizette az extra díjat és a sofőr egy kukkot sem beszélt angolul, így mi voltunk az ő spanyol-angol tolmácsaik is. Ugyanakkor a másik autóban ülő sofőr angol narrációit mi is mindig meghallgattuk az egyes állomások előtt. Így, ha nem muszáj, ne fizess felárat ezért.

Ha már száguldó sofőrök: Dakar-ralit 2014 óta rendezik meg a sómezőn.

Néhány fontos tudnivaló az indulás előtt:

– Az autók nagyjából egy időpontban, délelőttönként hagyják el Uyuni települést. Dél-amerikai idő szerint érdemes plusz/mínusz, de inkább plusz fél órával számolni az indulás tekintetében.
–  A legtöbb cég biztosítja az utasok számára a Chilébe való továbbjutást plusz 50 boliviánóért. Ebben benne van a határátlépés és a busz, amivel átszállítanak San Pedro de Atacamába, az Atacama sivatagban található településre. Itt fontos megjegyezni, hogy magyar állampolgárként a legtöbb dél-amerikai államba nem kell vízum, viszont érdemes arra figyelni, hogy az útlevél fél éven belül ne járjon le.
– A befizetett díjon kívül készpénzben fejenként körülbelül 250 boliviánót (36 dollár) érdemes magunkkal vinni a következő kiadásokra: belépők (Eduardo Avaora Nemzeti Park, Incahuasi sziget, termálforrások), meleg vizes zuhany a szállásokon, parkokban mellékhelyiségek használata.
– Bikinit, úszónadrágot érdemes pakolni, ha kipróbálnád a forrásokat.
– A nedves törlőkendőket se feledjük otthon (nekünk az első szálláson volt zuhany és pénzért tudtunk meleg vizet venni, míg a másodikon nem volt).
– Hasznosnak bizonyulhat a hordozható akkumulátor a telefonok töltéséhez. A szállásokon ugyanis csak nehézkesen megoldható az elektronikus eszközök töltése. Végül is a semmi közepén vagytok, ahol se wifi, se térerő, és áram is hézagosan lesz 3 napig.
– Három napnyi rágcsálni való és víz, amit a főétkezéseken kívül fogyasztani fogsz. Megjegyzésként: mi sosem maradtunk éhesen a biztosított étkezések után.
– Meleg ruházat és hálózsák: sivataghoz méltóan a hőingadozás nagy, nappal 13-21 fok és erős szél lehet, esténként pedig mínuszba is lemehet a hőmérséklet. A szállásokon meleg takarók vannak, de fűtés nincs, így ezzel mindenképp érdemes számolni.

A kaland

Az előkészületeket követően a mi három napos utazásunk egy napsütéses, ám szeles napon indult. Mind a tizenketten bepréseltük magunkat a ránk váró két Jeepbe, túravezetőink lazán feldobták hátizsákjaink az autók tetejére és már indultunk is (indultunk is=vártunk még fél órát, hogy beteljenek a helyek és nagy nehezen elindultunk).

1. nap

Túránk először a “vonattemetőbe” vezetett, amelynek sínjeit a 19. század végén építették, hogy a Bolíviában bányászott ásványokat a Csendes-óceánhoz szállítsák. A 40-es években az ipar összeomlott, a sínek és a vonatok maradtak, így jött létre a ma már turista látványosságként szolgáló vonat temető. Igen, Bolívia azon kevés országok egyike, ahol tetanusz veszélytől mit sem tartva maszkálhatsz rozsdás vonatok tetején, ennek a napnak mégsem ez volt a fénypontja, hanem a híres Salar, melyet még aznap meglátogattunk.

A temető után a gringóknak karkötőket és plüss lámákat áruló Colchani településen elköltöttük ebédünket, melynek során kiderült, hogy az ütemtervben megadott “llama barbecue” valójában nem csak fantázia név. Így ettem előzetes terveim ellenére lámahúst Dél-Amerikában…

A lámák rokonai, a vicuñák megússzák a llama barbecuekat, ugyanis védettek Dél-Amerikában.

A településen található só üzem meglátogatása után következett a Salar de Uyuni. Hihetetlen volt megélni, ahogy a táj egyszer csak átvált a végtelen fehérségbe és ez így is marad szinte órákon keresztül. Be kell valljam, tükör hatás hiánya ide vagy oda, a sósivatag így is lélegzetelállító látványt nyújt és ha nem a saját szememmel látom, nehezen hiszem el, hogy ehhez hasonló helyek léteznek ezen a Földgolyón.

A sivatag első só hotele ma már nem üzemel.

És, hogy miért ajánlott dinoszauruszt hozni magaddal Uyuniba? Hát, ezért:

Szerencsére túravezetőink voltak olyan jó fejek, hogy biztosították a kiránduláshoz elengedhetetlen őshüllőket és utána órákon át képeket, videókat készítettek rólunk. Szerintem ők élvezték a legjobban. De izgalomra semmi ok, ha nincsenek dínók, jobb híján a saját cipőtők is megteszi, hogy kihasználjátok a végtelen fehérségből adódó vizuális trükköket. Ha nem is vagy az Instagram ördöge, ennek a lehetőségnek te sem fogsz tudni ellenállni.

Miután kiéltük kreativitásunkat és kigyönyörködtük magunkat a tájban, meglátogattuk a sósivatagban található szigetek egyikét, az Isla Incahuasit (Halak szigetének is nevezik), amely az egykori vulkanikus működés tanújaként magasodik a kietlen tájban. A naplementét innen volt szerencsénk megcsodálni, a sötétséggel beköszöntő mínuszok azonban hamar betereltek minket a kocsiba és megkezdtük utunkat első szálláshelyünk, egy működő só hotel felé. Bár a hotel szó erős túlzás, inkább egy jól felszerelt menedékházhoz hasonlított, de valóban sóból volt az ágykerektől a falakon át az asztalokig minden, és ez igazán különleges élményt nyújtott.

2. nap
Az első éjszaka után utunk – egy gyors láma fotózást követően – a Siloli sivatagba vezetett. A sómezőt magunk mögött hagytuk ugyan, de az Ollague vulkán látványa a vörös sziklák és kék ég kontrasztjában maga is lélegzetelállító volt. Miután megtapasztalhattuk a német és bolíviai időmenedzsment terén jelentkező különbségeket (német útitársaink a megbeszélt időpont előtt öt perccel már a kocsinál várakoztak, míg sofőrjeink éppen a második chorizót – kolbászkát – rendelték a büfében) és feloldottuk a konfliktust, utunkat békés nemzetközi csoportként folytattuk az Altiplano nem evilági látványt nyújtó sós és édes vizű tavai felé.

Az Uyuni tükre mellett még valami volt, amit nagyon vártam Bolíviában: a terület három dél-amerikai flamingó fajnak, a chilei, andoki és James flamingóknak is helyt ad. Számomra ők voltak a nap fő attrakció. A sztereotípiákkal ellentétben egy lábon álló, semmibe meredő flamingót láttunk a legkevesebbet: az állatok az idő nagy részében algák csipegetésével voltak elfoglalva, amelynek élénk rózsaszín színűket is köszönhetik.

Laguna Colorada az Eduardo Avaora Nemzeti Parkban.

 

3. nap

A paradicsomos tészta mellé biztosított bornak köszönhetően másnap hajnal négykor kissé kótyagosan, ezer csillag és mínusz öt fok kíséretében indultunk útnak a Sol de Mañana (“A holnap napja”) gejzírjeihez. A korai indulás oka az volt, hogy néhány csapattársunknak, akik nem Chile felé folytatták útjukat, aznap vissza kellett jutniuk Uyuni településre, tehát egy több órás út várt rájuk.

Ennek köszönhetően azonban a napfelkeltében csodálhattuk meg az aktív vulkanikus működéssel rendelkező területet és fortyogó iszap, forró gejzírek között sétálhattunk a hideg hajnalban. Amikor az Uyuni és a flamingók után már azt hittük, nem lehet fokozni a természeti csodákat, az utolsó napon mégis sikerült.

Ezen a reggelen már csak hab volt a tortán a rövidke csobbanás egy természetes termál medencében. Erre sajnos már csak fél óránk jutott, de ha az idő rövidsége és a tény, hogy egy bódéban kell átöltöznöd másik ötven turista mellett az öt fokban nem zavar, mindenképpen érdemes kipróbálni. Bolívia még nem Izland (szerencsére?), így ezeket az élményeket igazán autentikus körülmények között, mindenféle, turistáknak szóló sallang nélkül élheted át.

Búcsúkép a túrán: Laguna Verde.

 

Búcsú Bolíviától, búcsú a sósivatagtól

Kellett is a felfrissülés, mert a chilei/bolíviai határon két órát várakoztunk az értünk küldött kisbuszban. Mellékhelyiség nem volt, így stílszerűen a Dél-Amerika szerte elterjedt Inca bañót (inka wc, vagyis a természet lágy öle) használhattuk.
A precíz határellenőrzést követően, ahol a táskánk minden bugyrába benéztek a chilei határőrök – a behozott gyümölcsökre, magokra, állati eredetű ételekre egyébként különösen háklisak Chilében – mi még három hónapig folytattuk utunkat Chilében és Argentínában, amelyek merőben más, fejlettebb országok, mint Bolívia. De azóta is, ha Bolíviára gondolok, mindig az Uyuni sivatag jut az eszembe. A képeket visszanézve és az élményeket újraélve még most is rácsodálkozom, hogyan lehet ennyi természeti csoda egy helyen egy picinyke dél-amerikai országban. Földdel egybefolyó égre, flamingókra és néhány jó fotóra számítottam, ehelyett vulkánokat, gejzíreket, hegyeket, megannyi állatfajt és egy újfajta tiszteletet kaptunk csodálatos Földünk iránt.

 

(Fotók: Számel Szilvia – Postcards and Diaries – From the US with love)

Keresés az oldalon