Száz évvel ezelőtt tárták fel a gyógyvizet Hajdúszoboszlón, a centenárium alkalmából egész éves programsorozattal tisztelegnek a felfedezés, és annak kiemelkedő alakja Pávai Vajna Ferenc geológus emléke előtt – jelentette be a város polgármestere, Czeglédi Gyula a sajtótájékoztatón csütörtökön a helyi művelődési központban.
Czeglédi elmondta, hogy 1924. december 16-án kezdődtek meg a fúrások azon a területen, amit Pávai Vajna Ferenc geológus kijelölt. A fúrás eredményeként 1925. október 26-án tört felszínre a 73 Celsius fokos termálvíz percenként 1600 liter mennyiségben. Hozzátette: ez volt az első sikeres mélyfúrás Magyarországon, a feltörő termálvízre alapozva pedig 1927 júliusában megnyitotta kapuit a városi fürdő.

Miután az önkormányzat 2025-öt centenáriumi évvé nyilvánította, gazdag kulturális, turisztikai, gasztronómiai programokkal tisztelegnek a gyógyvíz feltárásának évfordulója előtt.
A Hungarospa gyógyfürdő-komplexum különleges eseményekkel, strandok éjszakájával, centenáriumi koncertekkel, korhű fürdőruha-bemutatókkal várja majd a vendégeit, októberben pedig háromnapos Pávai-fesztivált rendeznek a fürdővárosban.
(MTI)