Ha európai bulivárosokról van szó, néhány név szinte automatikusan eszünkbe jut. A kontinens éjszakai térképe azonban jóval változatosabb ennél: a Time Out friss felmérésében a jól ismert nagyvárosok mellett kevésbé kézenfekvő helyek is előkelő pozíciót szereztek. Az európai mezőny élén Berlin végzett, amely a világ összesített rangsorában is egészen a második helyig jutott. A helyiek 78 százaléka jónak vagy fantasztikusnak értékelte a német főváros éjszakai életét, a Time Out szakértői pedig maximális, 100 százalékos pontszámot adtak neki.
A város legendás klubélete természetesen sokat nyom a latban, Berlin azonban nem csak a hajnalig tartó technoéjszakákról szól. A megkérdezett helyiek 62 százaléka szerint az egyszerű bárok és kocsmák jelentik a városi éjszakák legjobb részét. Vagyis egy jól sikerült berlini estéhez nem feltétlenül kell órákat sorban állni valamelyik híres klub előtt – néha egy jó kocsma is bőven elég.

Berlin nappal is bőven ad programot
Berlinben érdemes felkeresni a Brandenburgi kaput, a Reichstag kupoláját, a Múzeumszigetet és az East Side Galleryt. A város történelme szinte minden kerületben visszaköszön, így a nappali városnézés könnyen összeköthető az esti programokkal.
A második helyezett már jóval nagyobb meglepetés
Európa második legjobb éjszakai életű városa Brighton lett, amely a világ összesített listáján a nyolcadik helyet szerezte meg.
A brit tengerparti város különösen a közösségi élményben teljesített jól: a helyiek 84 százaléka szerint itt könnyű kapcsolatokat kialakítani és új embereket megismerni.
Az éjszakai élet minőségét tekintve is kiemelkedő eredményt ért el, Szöullal holtversenyben a második legjobb értékelést kapta. A válaszadók 83 százaléka jónak vagy fantasztikusnak nevezte Brighton esti kínálatát. London tehát lehet, hogy több híres klubbal büszkélkedhet, Brighton egyik legnagyobb erőssége viszont éppen az, hogy a jó helyek mellé jó társaság is akad.
Amszterdamban a belvároson túl is pezseg az élet
Az európai dobogó harmadik fokára Amszterdam került, amely a világlistán a tizedik helyen végzett. A holland fővárosban élők 77 százaléka mondta azt, hogy itt könnyű megtalálni a megfelelő közösséget. A város éjszakai élete ráadásul egyre kevésbé korlátozódik a turisták által jól ismert belvárosra. Noord, Oost és De Pijp negyedeiben is egyre hangsúlyosabbá vált az esti élet, így ma már jóval több környék közül választhatnak azok, akik sötétedés után is felfedeznék Amszterdamot.
Az európai mezőnyben Porto következik, amely a globális rangsor 11. helyét szerezte meg.
Athén a világlistán a 13., Madrid pedig a 14. helyen végzett. A lista alapján Európa jól ismert bulivárosai továbbra is nagyon népszerűek, de ma már jóval több helyen találni pezsgő éjszakai életet, mint a klasszikus nagyvárosi célpontokban.
Világszinten egy ázsiai város vitte el az első helyet
A teljes világrangsort nem Berlin vezeti: 2026-ban Bangkokot választották a világ legjobb éjszakai életű városának, a német főváros így a második helyen végzett.
A dobogóra New York is felkerült, mögötte Melbourne, São Paulo és Medellín következik.
A húszas mezőny földrajzilag kifejezetten változatos, hiszen Johannesburg, Peking, Hongkong, Hanoi, Szöul, Szingapúr és Mexikóváros is szerepel rajta. Európa összesen hat várossal képviselteti magát a top 20-ban, közülük Berlin jutott a legmagasabbra.
A Time Out szerint az éjszakai élet is folyamatosan változik: a hagyományos nagy klubok mellett egyre fontosabbak a szabadtéri bulik, tetőteraszos rendezvények, kisebb bárok és új szórakozónegyedek is.


