Bad Radkersburg Ausztria délkeleti csücskében, a Stájerország területén található, közvetlenül a Mura folyó mentén, amely határt képez Ausztria és Szlovénia között. A város különleges fekvésének köszönhetően már a középkor óta fontos kereskedelmi központ volt, déli része pedig ma már a szlovéniai Gornja Radgona része.
A gyógyító víz miatt járnak ide
A mindössze mintegy 3200 lakosú település ma elsősorban romantikus hangulatú óvárosáról ismert. A mediterrán jellegű klíma, a hangulatos utcák, árkádok és belső udvarok különleges atmoszférát teremtenek, amit az is jelez, hogy a történelmi városközpont európai műemlékvédelmi díjat is kapott.
Bad Radkersburg az egyik legnaposabb régióban fekszik Ausztriában, és gyógyhelyi státuszát elsősorban különleges vízkincsének köszönheti.
Két fontos forrás található itt: egy ásványi anyagokban gazdag termálvíz, valamint egy magnéziumban dús ásványvíz.
Ezek a vizek nemcsak a turizmus alapját adják, hanem egészségügyi szempontból is jelentős kincsnek számítanak.
A víz szerepe történelmileg is meghatározó volt a város életében: a Mura egykor fontos kereskedelmi útvonal volt, ma pedig a környező ártéri erdők természetvédelmi szempontból kiemelkedőek. A város környéke így nemcsak a fürdőzés, hanem a természetközeli kikapcsolódás lehetőségei miatt is vonzó.
Szerencsés véletlen folytán kincset leltek
A különleges vízforrásokat véletlenül fedezték fel:
1927-ben olaj után kutatva bukkantak rá a városi ásványvízforrásra.
Később, a 20. század második felében kiépült a fürdőkultúra, és 1975-ben a település hivatalosan is gyógyhellyé vált. A termálvizet közel két kilométer mélyről nyerik, és a fürdőben kellemes hőmérsékletre hűtve használják.
A város könnyen megközelíthető Grazból, autóval nagyjából egy óra alatt, de vonattal is elérhető átszállással. A jövőben tovább gyorsulhat az utazás, így Bad Radkersburg egyre népszerűbb célpont lehet azok számára, akik nyugodt, mégis élményekben gazdag wellness- és városlátogató kikapcsolódásra vágynak.


