Csütörtökön ismertette az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) a tavaly decemberi inflációs adatokat, amelyekből kiderült hogy a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalék volt, miután novemberben 1,9 százalékos növekedést jegyeztek fel – írja az MTI.
Az osztrák infláció decemberben elérte a Európai Központi Bank 2 százalékos inflációs célját, miután három egymást követő hónapban kevéssel 2 százalék alatt volt. Decemberben kevésbé csökkentek az üzemanyagárak, mint az előző év azonos hónapjában, miközben az élelmiszerárak csak mérsékelten emelkedtek.

Javában tart a síszezon, ezekben a hetekben rengeteg magyar tölt el hosszabb-rövidebb időt az osztrák sícentrumokban. Számukra igen rossz hír, hogy tavaly decemberben
az osztrák éttermekben háromszor nagyobb volt az áremelkedés mértéke, mint az összinfláció.
Szintén a turisták pénztárcáját érinti kedvezőtlenül, hogy Ausztriában decemberben az infláció fő hajtóereje a szállodai és éttermi szolgáltatások drágulása volt, a vendéglátóiparban az áremelkedés 6,2 százalékos éves üteme továbbra is jócskán meghaladta az összesített inflációt, egy hónappal korábban 6,0 százalékos emelkedést jegyeztek fel.
A kulturális és rekreációs szolgáltatások ára is gyorsuló ütemben, 2,1 százalékkal nőtt a novemberi 1,5 százalék után.
Az infláció gyorsulásához az is hozzájárult, hogy a közlekedés ára a novemberi 0,6 százalékos éves csökkenést követően decemberben 1 százalékkal emelkedett.
Némi vigaszt jelenthet az utazók számára, hogy az élelmiszerek és alkoholmentes italok árnövekedése az előző havi 2,1 százalékról 1,6 százalékra lassult.