Ez a világ legveszélyesebb túraútvonala, ahova csak lottónyertesként lehet felmenni
Évente mintegy ötmillió látogató érkezik az Egyesült Államok Utah államában található Zion Nemzeti Parkba. A turistákat a monumentális vörös sziklafalak és a lenyűgöző panoráma csábítja ide, ám a park egyik helyszíne különösen híres: ez az Angels Landing, vagyis az „Angyalok leszállóhelye”, amelyet a világ egyik legveszélyesebb túraútvonalaként tartanak számon. A statisztikák sem éppen megnyugtatóak: 2000 óta legalább 13 ember vesztette életét a meredek útvonalon. A legkockázatosabb szakasz közvetlenül a csúcs előtt kezdődik. Itt a túrázók egy keskeny hegygerincen haladnak, miközben mindkét oldalon több száz méteres szakadék tátong. A kapaszkodást néhol láncok segítik, de nem mindenhol.
A hűvös szurdoktól a legendás kanyarokig
A túra a Refrigerator Canyon nevű, árnyékos és hűvös szurdok után válik igazán embert próbálóvá. Innen kezdődik az emelkedő, amelyet 21 szűk szerpentin tagol. A kanyarokat a park első igazgatójáról, Walter Rueschről nevezték el.
A következő fontos állomás a Scout Lookout, az utolsó viszonylag biztonságos kilátópont a csúcs előtti veszélyes szakasz előtt. Innen indul a legizgalmasabb rész:
az a mintegy 150 méteres szintemelkedés, amelyhez nemcsak jó egyensúlyézék, hanem komoly idegek is kellenek.
Az út itt rendkívül keskeny, és bár néhol láncok segítik a haladást, sok helyen csak a saját képességeire hagyatkozhat az ember. Aki azonban eljut a csúcsig, olyan panorámában gyönyörködhet, amely az Egyesült Államok egyik legkülönlegesebb kilátásának számít. A Zion Nemzeti Park hivatalos oldala szerint a teljes túra általában körülbelül négy órát vesz igénybe.
Ma már csak sorsolással lehet feljutni
A veszélyek ellenére az Angels Landing rendkívül népszerű. A szűk ösvényeken azonban sok helyen csak egy ember fér el egyszerre, ezért a park vezetése korlátozta a látogatók számát. A Scout Lookoutnál tovább csak azok mehetnek, akik külön engedélyt kapnak. Ezt az engedélyt naponta sorsolják ki egy online lottó keretében, amelyre hat dollárért lehet jelentkezni. És még a nyertesek sem lehetnek teljesen biztosak a dolgukban: ha az időjárás romlik, a parkőrök bármikor lezárhatják az útvonalat.


