Lufik bénították meg a litván repteret: hatezer ember várakozott pár léggömb miatt
Több órás felfüggesztés és járatátirányítás után ismét megnyílt vasárnap reggel a vilniusi repülőtér, amelyet előző nap este azért zártak le, mert a légtérben léggömbök érkezéséről érkeztek jelentések – közölte a repülőteret üzemeltető vállalat.

A forgalom közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 3 óra 50 perckor állt helyre – írta Facebook-oldalán az üzemeltető.
Az ideiglenes korlátozások mind az érkező, mind az induló járatokat érintették, több járatot töröltek. Az incidens összesen mintegy harminc járatot és megközelítőleg hatezer utast érintett.
Az LRT litván közszolgálati műsorközlő idézte
az országos katasztrófaelhárítás vezetőjét, aki szombaton késő este közölte, hogy tizenhárom léggömb közeledik a vilniusi repülőtér felé.
Az amerikai szövetségi légiközlekedési hivatal honlapján olvasható feljegyzés szerint a korlátozásokat “hőlégballonok repülése” miatt rendelték el.
Egyelőre nem tudni, ki bocsátotta fel a hőlégballonokat, és azok milyen típusúak voltak.
A vilniusi repülőtér közlése szerint vasárnap még előfordulhatnak késések. Az éjszaka folyamán az érkező járatokat Lettországba és Lengyelországba irányították át, az induló járatokat pedig törölték. Egy Koppenhágából érkező járat visszafordult Dániába.
(MTI)

