Pokollá tették a 100 fős falu életét - a meseszép településen most belépődíjat vezetnek be
Egyre több holland lakos érzi úgy, hogy túl sok a turista az országban: Amszterdam régóta próbálja csökkenteni a féktelen bulizásra érkező turisták számát. A probléma azonban nem áll meg a főváros határainál: Zaanse Schans, a híres szélmalmairól és tulipánmezőiről ismert kisváros szintén küzd az Amszterdamból érkező látogatókkal. A helyiek szerint a vendégek száma már kezelhetetlen, és teljesen felborítja a település mindennapjait, írja a Time Out. Képeken a csodás falu, ahol pokollá vált az élet a tömegturizmus miatt!
Nincsenek tekintettel a lakosságra
A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy
a falunak mindössze száz állandó lakosa van, 2024-ben mégis 2,4 millió turista kereste fel.
Ez hatalmas terhet ró a közösségre, és egyre nagyobb feszültséget szül a helyiek és a látogatók között. 2026 tavaszától ezért a szélmalmos faluba érkezőknek 17,50 eurós (hétezer forintos) belépődíjat kell fizetniük. Ez az összeg elsőre drágának tűnhet, de magában foglalja a szélmalmok és a helyi múzeum meglátogatását is, így nem kell külön jegyet váltani; a befolyó összeget a szélmalmok karbantartására, valamint az infrastruktúra – például parkolók és mosdók – fejlesztésére fordítják.
Nem gyakori, hogy a városok ilyen díjat vezetnek be, de a Zaanse Schans-iak úgy érzik, hogy kifogytak a lehetőségekből. “Ez egy kis hely”, magyarázta a BBC-nek a falumúzeum igazgatója, Marieke Verweij. “Egyszerűen nincs helyünk ennyi embernek!”
Verweij kifejtette, hogy néhány turista nem veszi észre, hogy a képeslapszerűen tökéletes holland házikókban valójában emberek laknak, ami azt jelenti, hogy “bemennek a kertekbe és a házakba, bekopogtatnak az ajtókon, fényképeznek és szelfibotot használnak, hogy bekukkantsanak a házakba.”
Egyszóval, egyáltalán nincs magánélet.
Velencében nem működött
Velence néhány éve vezette be az egynapos látogatókra vonatkozó, csúcsidőben fizetendő 5 eurós (kétezer forintos) díjat, amely eddig 2,4 millió eurót hozott a városnak karbantartási és felújítási munkákra, ám
a kritikusok szerint ez nem elég hatékony a turisták számának csökkentésére.
Kérdés, hogy a holland városban bevezetett jóval magasabb díj valóban eredményesebb lesz-e a tömegek kordában tartásában.


