Ráckevei séta
Ezt a programot érdemes szerda, vagy szombati napra ütemezni, ezen napokon ugyanis helyi és környékbeli termelőkkel, árusokkal telik meg a Szegedi Kis István sétány és nyüzsgő piaccá alakul a Duna part.
A piacnál található ráckevei Hajómalomba is érdemes betérni. Magyarország első rekonstruált és működő hajómalma 2010 óta az egyik legkedveltebb ipartörténeti emlék a térségben. A malom háromféle lisztet őröl, melyből a látogatók vásárolhatnak is a molnártól.

A sétát a piacról a copf stílusú katolikus templom felé folytathatjuk, melynek belső seccoit Patay László Munkácsy-díjas, Ráckevén élt festőművész alkotta. A János Vitéz díszkút mellett „toronyirányt” követhetjük a kék-fehér színben pompázó szerb templom harangtornyát.
A Nagyboldogasszony szerb templom 1487-ben épült, Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma.
SUP – és kenutúra, hajókirándulások a Kis-Dunán
A Duna-ág mentén több helyen lehet eszközt bérelni, de a Kisdunakenutúra csapata vezetett kenutúrákat is tart, oda is be tudtok csatlakozni. A vízi világ felfedezését a Kis-Duna szigetei, öblei és lagúnái teszik változatossá és izgalmassá.

Fürdők és strandok
Ha természetes víz mellett szeretnétek kikapcsolódni, több helyen van rá lehetőségetek: a szigetcsépi, szigetszentmártoni vagy a ráckevei szabadstrandok gyermekbarát helyek is, ahol játszóterek, büfék, mosdók és egyéb kényelmi szolgáltatások teszik kellemessé az ott-tartózkodást.
Csúszdákból sincs hiány! A ráckevei és a szigetszentmiklósi strandokon többfélét is kipróbálhattok!
Állati kalandok
Tudtátok, hogy két remek állatpark is működik a Csepel-szigeten?
A szigethalmi Családi Vadaspark és Állatmentő Központ télen-nyáron várja látogatóit és a parki sétát remekül kiegészítheti egy élményvonatozás az ország legkisebb vasútjával. Ne hagyjátok ki!
A szigetbecsei Vadvirág Élménybirtokon pedig a színpompás papagájok, háztáji állatok és apróvadak mellett a nagymacskákat is megnézhetitek!
Aktuális programokról, ajánlott biciklis útvonalakról, programokról és további látnivalókról honlapunkon tájékozódhattok.


