A bergamói repülőtér közleménye szerint a gépek fel- és leszállását a délelőtti órákra függesztették fel „a kifutópályán bekövetkezett probléma miatt”, és hozzátették, hogy a hatóságok vizsgálják az ügyet – számolt be a CNA.

A reptéri szóvivő megerősítette, hogy egy férfi meghalt, és az is kiderül, hogy a tragédia áldozata sem utas, sem a repülőtér személyzetének tagja nem volt.
Az ANSA hírügynökség információi szerint
a férfi a repülőgép felé rohant, miközben a repülőtéri rendőrség üldözte, de nem tudták megállítani, és végül beszívta egy induló gép motorja.
A helyi rendőrség nem nyilatkozott az ügyről.
A spanyol fapados légitársaság, a Volotea közleményében azt írta, hogy az 10:35-kor induló asztúriai járat motorjával történt incidens következtében
egy személy, aki nem volt a fedélzeten… és nem áll kapcsolatban a légitársasággal, súlyos sérüléseket szenvedett.
Hozzátették, a repülőgépen utazó 154 utasnak délutáni járatot szerveztek, és pszichológiai támogatást nyújtottak nekik, ahogyan a személyzet tagjainak is, akik az események következtében traumatizálódhattak.
