Másfél nappal az utazás előtt kell jelezni az utazási igényt, ha valaki mozgáskorlátozottként szeretne utazni.
A HVG a Népszavára hivatkozva számol be a megdöbbentő hírről, miszerint azoknak, akik kerekesszékkel szeretnék igénybe venni a MÁV szolgáltatásait, azt legalább 36 órával előre kell jeleznie. A különös jelenségre azután derült fény, hogy a lap egyik mozgássérült olvasója levélben számolt be arról, hogy
meg is akarták bünteni, amiért nem szólt előre a MÁV-nak az utazásáról.

A vasúttársaság azt közölte, hogy ilyen esetekben igénybejelentő lapot kell leadni, hiszen ők csak úgy így tudják biztosítani az utazáshoz szükséges feltételeket és az alacsonypadlós járművet. A MÁV megjegyzi, hogy amennyiben akadálymentesített állomásokról és szerelvényekről van szó, akkor eltekintenek a bejelentő lap leadásától.
"Felszámolják az 50 forintot, de nem fogjuk cipelni a palackot" - A büfékben nincs kötelező visszaváltás
A videónkban megszólaltatott büfések szerint a vendégek azért nem állnak el a vásárlástól, mert felszámolják az 50 forintos betétdíjat, de mi lesz a visszaváltható palackok sorsa? Erről kérdeztük a vendéglátósokat és a fogyasztókat.
0 seconds of 4 minutes, 25 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
A földdel válhat egyenlővé a csodás falu, amit a turisták és a filmesek is imádnak
01:30