Egy önkéntes búvár különleges régészeti leletet fedezett fel az Egyesült Államokban, Wisconsin államban. Mark Schachtner 2026. május 6-án a Pewaukee-tó fenekéről gyűjtötte össze a hulladékot, amikor egy szokatlan formájú fatörzsre lett figyelmes. Hamar felismerte, hogy egy ősi, egyetlen fatörzsből kivájt csónakot talált.
A Beaver Dam városában élő Schachtner a Four Seasons búvárklub tagjaként vett részt a tó megtisztításában. Korábban olvasott a közeli Mendota-tóból előkerült ősi kenukról, ezért a lelet jellegzetes alakja azonnal felkeltette a figyelmét. A csónakot érintetlenül hagyta, és értesítette a wisconsini műemlékvédelmi hivatalt.
Öt nappal később Tamara Thomsen víz alatti régész is lemerült a helyszínre. A szakemberek megmérték a csónakot, fényképeket és videófelvételeket készítettek róla, valamint famintákat gyűjtöttek a további vizsgálatokhoz.
A felfedezés Milwaukee városától mintegy 32 kilométerre nyugatra történt. A Pewaukee-tó nagyjából ezer hektáron terül el, és Waukesha megye legnagyobb tava.
Kiderült, milyen idős a különleges lelet
A laboratóriumi eredmények augusztusban érkeztek meg. Michael Wiemann, az amerikai mezőgazdasági minisztérium erdészeti kutatólaboratóriumának szakértője megállapította, hogy a csónak fehér tölgyből készült.
A radiokarbonos kormeghatározást a Beta Analytic laboratórium végezte el.
Az eredmények alapján 70 százalék a valószínűsége annak, hogy a vizsgált faanyag 992 és 1049 közötti időszakból származik.
A lelet abból az időszakból származhat, amikor Wisconsin területén az úgynevezett késő erdei korszak közösségei éltek. A kukorica már fontos tápláléknövénynek számított, a helyi lakosság pedig jellegzetes, gyakran állatokat formázó földhalmokat emelt.
A 10–11. század fordulóján a Cahokia kultúrához tartozó népesség is terjeszkedett a térségben. Ennek egyik emléke Aztalan megerősített települése, amelynek helyén ma állami történelmi park található.
Tűzzel formálhatták a csónakot
A kenu 5,3 méter hosszú, legnagyobb szélessége mindössze 55 centiméter. Oldalfalai körülbelül 6 centiméter vastagok, az alja pedig ennek kétszerese, nagyjából 12 centiméter.
A régészek égésnyomokat fedeztek fel a fán, amelyek arra utalnak, hogy a készítők tűz segítségével vájták ki és alakították a fatörzset.
Ez az ősi technika lehetővé tette, hogy a fa belsejét fokozatosan eltávolítsák, majd a kívánt formára dolgozzák.
A csónak jelenleg mintegy 4,6 méteres mélységben fekszik. Nagyobb része az üledékbe ágyazódott, mindössze körülbelül 15 centiméter emelkedik ki a tófenékből. Ennek ellenére a szerkezete teljes egészében megmaradt.
Miért nem hozzák fel a felszínre?
Bár a felfedezés jelentős régészeti értéket képvisel, a Wisconsini Történeti Társaság nem tervezi a kenu kiemelését.
A döntésben fontos szerepet játszik a helyi őslakos közösségek álláspontja, amelyek azt szeretnék, hogy a csónak eredeti helyén maradjon. Emellett a víz alatt évszázadokon át megőrződött fa rendkívül sérülékeny: megfelelő kezelés nélkül a levegőre kerülve gyorsan károsodna, akár szét is eshetne.

A Mendota-tóból 2021-ben és 2022-ben kiemelt két ősi kenu jól mutatja, milyen összetett feladat egy ilyen lelet megmentése. A csónakokat éveken át polietilénglikolos oldatban kezelték, amely segít stabilizálni a vízzel átitatott fát. Ezt követően fagyasztva szárításra is szükség van.
Az egyik restaurált kenut a tervek szerint a 2028 elején megnyíló Wisconsin History Center kiállításán mutatják majd be.
A Pewaukee-tavi csónak pontos helyét nem hozzák nyilvánosságra, hogy megakadályozzák az illetéktelen beavatkozásokat. A lelőhelyet nyilvántartásba vették, és a természetvédelmi hatóságok is ismerik a koordinátáit. Wisconsin állam törvényei szerint a régészeti tárgyak eltávolítása, megrongálása vagy elmozdítása bűncselekménynek számít.

