Meghódította a világot az illetlen olasz szokás: „Nagyobb bűn lenne a tányéron hagyni”
Crouch olasz nagyszüleinél a kenyérnek minden ebédnél és vacsoránál helye volt az asztalon. A legjobb rész számára mégis az étkezés végén következett: a tányéron maradt tésztaszósz feltörlése, vagy a saláta után maradó olaj és ecet felitatása. Felnőttként tudta meg, hogy ennek a mozdulatnak Olaszországban külön neve is van – írja a BBC.
A fare la scarpetta egyeseknek természetes gesztus, másoknak sokáig az asztali illem megsértését jelentette. Hogyan lett a korábban rossz szemmel nézett mozdulatból az olasz étkezési kultúra egyik jellegzetes rituáléja?
Mit jelent a la scarpetta?
A kifejezés szó szerint annyit tesz: „megcsinálni a kis cipőt”. A szokás lényege, hogy az étkezés végén kenyérrel feltörlik a tányéron maradt szószt vagy szaftot. Az elnevezés eredete nem tisztázott: egyesek szerint a kenyérdarab alakjára utal, mások úgy vélik, a rendkívüli éhséggel függ össze.
Luca Cesari olasz gasztronómiatörténész szerint ezekre az elméletekre nincs meggyőző bizonyíték. A kifejezés legkorábbi ismert írásos előfordulása 1871-ből származik, egy római folyóiratból, majd 1885-ben egy abruzzói nyelvjárási szótárban is megjelent. Az Accademia della Crusca, az olasz nyelv egyik legtekintélyesebb intézménye szerint a név egy közép-olasz nyelvjárási fordulattal függhet össze, amelynek jelentése „tenni egy kis sétát” volt.
Északon illetlenségnek számított, délen a pazarlás jele volt
A szokás megítélése Olaszországon belül is eltér. Gaia Enria torinói séf például gyerekkorában rendszeresen kapott fejmosást, ha kenyérrel törölte fel a tányérját.
Akkoriban illetlenségnek számított. Szerintem ez kifejezetten Torinóra volt jellemző. Azóta megváltoztak az idők, de erre tisztán emlékszem
– idézte fel.
Pugliában ezzel szemben az étel maradéktalan elfogyasztása a megbecsülés jele. Somaia Hammad séf szerint szinte udvariatlanságnak számít bármit a tányéron hagyni, így a kenyérrel való feltörlés a pazarlás elkerüléséről is szól.

Calabriában a kenyérnek még ennél is fontosabb szerepe volt. Francesco Mazzei séf a családi hagyományokról beszélve így fogalmazott:
Az életünk a kenyér körül forgott. Az étkezés el sem kezdődhet, ha nincs kenyér az asztalon, és nem is érhet véget nélküle.
A különbségeket nem csak a regionális szokások magyarázzák. Cesari szerint
a hagyományos polgári etikett a kézzel történő étkezést is ellenezte, ezért a kenyérrel való feltörlést illetlennek tarthatta.
Még az a megoldás is kifogásolható volt, amikor valaki villára szúrt kenyérrel próbálta összeszedni a maradékot.
A pazarlás vált az igazi illetlenséggé
A 20. század második felében Olaszország ismét felfedezte a cucina povera, vagyis az egyszerű alapanyagokra és a takarékosságra épülő hagyományos konyha értékeit.
Ezzel párhuzamosan az étel elpazarlása is egyre inkább elfogadhatatlanná vált.
Jelképes fordulópontot jelentett 2015, amikor Gualtiero Marchesi, a modern olasz fine dining meghatározó alakja nyilvánosan kiállt a scarpetta mellett. Szerinte a szokás akár elegáns is lehet, ha valaki természetesen, az ujjaival végzi.
Ma már az elegáns éttermekben és a hagyományos vendéglőkben sem szokatlan a kenyérrel való feltörlés. Nápolyban
az ‘A Scarpetta nevű elviteles tésztázó még az üzleti koncepcióját is erre építette: a dobozokat úgy tervezték, hogy a tészta elfogyasztása után elegendő szósz maradjon
a kenyérhez.
Mazzei szerint a kifejezés már az étkezésen túl is használatos. Ha valaki például egy emlékezetes nyaralásról beszél, a ci farei la scarpetta fordulattal azt is kifejezheti, hogy szívesen átélne még többet az élményből.
Luca Cesari szerint a szokás lényege egyszerű: „Sokkal nagyobb bűn lenne valami finomat a tányéron hagyni, mint egy darab kenyérrel feltörölni.”

