Elképedve nézte a turista, ahogy kitör a napágyháború: „Felnőtt férfiak falakon ugrálnak át és törölközőket dobálnak"
A nyaralás egyik legkényelmesebb része lehet, amikor az ember reggel lesétál a medencéhez, elfoglal egy napágyat, és kezdődhet a pihenés. Európa népszerű üdülőhelyein azonban évek óta visszatérő jelenség az úgynevezett napágyháború: a vendégek már kora reggel törölközőkkel próbálják lefoglalni a legjobb helyeket.
Az idei nyáron is sorra jelennek meg a közösségi médiában azok a videók, amelyeken turisták a szálloda ajtajának nyitására várnak, majd szinte versenyt futnak a medencéhez.
@tonyfragrance No, it's not sped up. That's how fast they run🤣 #sunbedwars#doradapalace#salou#holidays#fyp♬ original sound - Anthony
Egy brit nyaraló testközelből tapasztalta meg, milyen szélsőséges helyzeteket teremthet a napágyakért folyó küzdelem.
Már reggel 8-kor elkezdődött a sorban állás a napágyakért
Lisa Smith egy hetet töltött egy négycsillagos szállodában, a spanyolországi Salouban, ahol elmondása szerint minden reggel ugyanaz a jelenet ismétlődött meg.
A nő a brit Mirrornak azt mondta, az emberek már reggel 8 órától elkezdtek felsorakozni. Egyesek még székeket is vittek az ajtók közelébe, miközben arra vártak, hogy megnyíljon az út a medence felé. Lisa szerint szinte mindenki az ajtót figyelte, majd amikor azt kinyitották, egy pillanat alatt kitört a rohanás.
Futottak, átugrottak a falakon, törölközőket dobáltak mások feje fölött, csak azért, hogy elsőként foglalhassanak le egy napágyat.
A brit turista szerint még felnőtt férfiak is falakon másztak át, hogy megelőzzék a többieket.
„Olyan volt, mintha olimpiai sportág lenne”
A verseny annyira komollyá vált, hogy néhány vendég a nagy rohanásban el is csúszott. Lisa szerint azonban a többiek sokszor nem álltak meg segíteni, inkább átugrották az elesett embert, és folytatták útjukat a napágyak felé. Aki pedig sikeresen megszerzett egy helyet, az olykor még társával is lepacsizott.
Lisa úgy fogalmazott, mintha az egész egy olimpiai sportág lett volna, és számára kifejezetten kínos volt végignézni a jeleneteket.
A vendégeket az sem zavarta különösebben, hogy közben többen a szálloda erkélyeiről videózták őket. A nő szerint észrevették a telefonokat, de csak nevettek rajta.
Több mint 2 milliószor nézték meg a napágyháborút
Lisa végül maga is rögzítette a reggeli jeleneteket, és két videót töltött fel TikTok-oldalára.
A felvételeken turisták láthatók, amint törölközőkkel a kezükben rohannak a medence irányába, hogy minél hamarabb elfoglalhassák a kiszemelt napágyat. A két videót együttesen több mint 2 millió alkalommal nézték meg.

Az egyik videó mellé Lisa azt írta, hogy még soha nem látott ehhez hasonlót, és azóta is nehezen tér napirendre.
Órákig üresen maradtak a nehezen megszerzett helyek
A történethez hozzátartozik, hogy Lisa szerint azok közül, akik reggel ekkora küzdelmet folytattak a napágyakért, többen aztán órákra magára hagyták a lefoglalt helyüket.
A nő végül azt mondta, egy idő után ők maguk is arrébb mozdítottak néhány napágyat. Kilencen nyaraltak együtt, mégis mindössze két napágy jutott a társaságnak, a többieknek székeken kellett helyet foglalniuk.

