16 ezernél is többen álltak sorba, hogy bejussanak a Karmelitába - újra villámgyorsan elfogytak a helyek
Miután Magyar Péter a keddi sajtótájékoztatója végén bejelentette, hogy újra lehet regisztrálni a Karmelita bejárására, ránéztünk a szabadkarmelita.hu-ra, a megújult időpontfoglalási oldalon akkor éppen 16 501-en várakoztak előttünk a sorban.

A szombati sajtóeseményen ha rohamtempóban is, de már bejárhattuk a Karmelita megnyitott részeit, így most bezártuk ezt az oldalt, nem sokkal később visszatérve már azt láttuk, hogy le is zárult az értékesítés, azaz újra villámgyorsan beteltek a helyek.
Ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy a hatalmas érdeklődéshez képest mennyi embert engedhetnek be egy-egy alkalommal. Az első hétvégén kétezer látogató járhatta be a Karmelitát és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épületét, elképzelhető, hogy a kiadó helyek száma most ennél kevesebb volt, mert Vitézy Dávid a Facebook-oldalán úgy tájékoztatott, hogy a pünkösdi hétvége miatt most csak szombaton lesznek vezetett túrák, amiken bárki megnézheti a két épületet, azaz például a miniszterelnöki dolgozószobát, a teraszt, a szivarszobát és az elhíresült kilátót is. A látogatókat az elmúlt hétvégén 25 fős csoportokban engedték be.
Lesznek még újabb időpontok a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda bejárására?
Minden bizonnyal igen, hiszen Vitézy a keddi posztjában is azt írta:
amennyiben az érdeklődés a korábbihoz hasonló marad, a program a következő hétvégéken is folytatódhat.
A regisztrációs jegyért sorban állók számát tekintve az érdeklődés biztosan nem lankadt.
A szombati sajtóbejáráson Magyar Péter azt is elmondta, hogy a Karmelitát hosszabb ideig tervezik megnyitni, és arról is egyeztetnek, hogy akár hétköznap is látogatható legyen az épület. A volt Miniszterelnöki Kabinetiroda viszont csak hétvégente marad látogatható, hiszen oda már beköltöztek a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársai.
Miért nyitották meg ezeket az épületeket?
A leköszönő kormány prioritásként kezelte az új kormányzati központ létrehozását a Budai Várban, miközben több közszolgáltatás – például az egészségügy, a gyermekvédelem vagy a vasút – fejlesztése évek óta súlyos forráshiánnyal küzd. A felújításokra elköltött jelentős mennyiségű pénzeket már nem lehet visszaadni a köznek, a mostani megnyitással azonban az új kormány azt üzeni: ezek az épületek a magyar emberek tulajdonában állnak.
Abszolút filmszínház a Karmelita híres erkélyén
A Karmelita bejárása során talán az ország leghíresebb erkélyén üti meg igazán a látogatót: szürreális érzés, hogy most bárki besétálhat ide, hiszen akárcsak pár héttel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt ez a pillanat. Erre az erkélyre azért is emlékezhetnek sokan, mert errefelé integetett Magyar Péter a Sándor-palota erkélyéről Orbán Viktornak – aki nem vette észre, vagy legalábbis nem reagált – , és ekkor hangzott el az „abszolút filmszínház” Magyar Pétertől. Ezt a mémet a látogatók sem hagyják ki.

