Memorial And Speech By Peter Magyar And The Tisza Party On The Anniversary Of The The 1956 Hungarian Revolution
A Tisza Párt bejelentette, hogy a tervezett ütemezéshez képest csak novemberben indítja el a képviselőjelölt-választás nyilvános szakaszát, és azt is jelentősen lerövidítve. Magyar Péter közölte: a döntést a leendő jelöltek és családjaik védelme indokolja, miután az utóbbi hetekben tapasztalták az orbáni rendszer „aljas lejáratási kísérleteit”. Példaként említette Forsthoffer Ágnes, egy mentős vezető, a niklai óvoda vezetője és a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét. A pártelnök szerint közel tízezren jelentkeztek a jövő vezetői pályázatra, közülük már ezer főt hallgattak meg. A következő hetekben a Tisza minden erőforrását a Nemzet Hangja szavazásra, az utcai jelenlétre, az önkéntes hálózat bővítésére és a Tisza Világ applikáció terjesztésére fordítja. Forrás: 24.hu / Fotó: Getty Images
Fotó megosztása:
hadhazy_beszel_2
Hadházy Ákos szombaton ismét tüntetést szervezett a hatvanpusztai Orbán-majorságnál, ahol több száz ember gyűlt össze. A független képviselő beszédében a birtokot „a korrupció és a fogva tartott állam jelképének” nevezte, és szafarira is vitte az érdeklődőket. A demonstráción Puzsér Róbert is felszólalt, a megszokott zebrajelmezbe öltözött tüntetők pedig ismét felvonultak a helyszínen. Forrás: 24.hu / Fotó: AFP
Fotó megosztása:
semjen_magyaraz_
Egy népszerű YouTuber „pánikjeleknek” nevezte Semjén Zsolt parlamenti felszólalásának testbeszédét, ám a kutatások szerint a testbeszédelemzés nem egzakt tudomány: az idegesség, orrvakarás, szemkontaktus-kerülés nem megbízható hazugságjel. Nincs univerzális nonverbális kód, a jelek kultúránként és egyénenként eltérnek, és az átlagember legfeljebb véletlenszinten ismeri fel a megtévesztést. Szakértők figyelmeztetnek: bűnüldözésben különösen veszélyes erre ítéletet alapozni; az efféle videókat sokan kóklerségnek tartják. Forrás: 24.hu / Fotó: Getty Images
Fotó megosztása:
rozsafuzer_
Bese Gergő, az egykori Fidesz-közeli pap Facebook-posztban írt arról, hogy állítása szerint 2024 augusztusában az Alkotmányvédelmi Hivatalban közölték vele: vagy az öngyilkosság vagy az ország elhagyása maradt számára. Egy botrányos szexvideó miatt hivatásától megváló Bese azt állítja, ekkor Szent Pió ölelésében talált vigaszt, isteni jelként értelmezve egy szertartást, ahol barna habitust terítettek rá. Úgy véli, az égiek támogatják, így a hatalom nem tudja legyőzni, és szerinte „az imádkozó emberek seregével” is szembe kell néznie az ellenfeleinek. Forrás: 24.hu / Fotó: Getty Images
Fotó megosztása:
GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely a Kormányinfón kiállt Semjén Zsolt mellett, bár tagadva annak állítását, miszerint a Szőlő utcai ügyben tíz éve tartana nyomozás. Szerinte a Semjén elleni vádak alaptalanok, és jelezte, hogy az ügyészség büntetőeljárást indított a rágalmazókkal szemben. A miniszter szerint Kocsis Máté „megtorlásról” szóló szavai azt jelentik, hogy a rágalmazásért a törvények által kiszabható legszigorúbb, akár többéves börtönbüntetést kell alkalmazni. Forrás: 24.hu / Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Fotó megosztása:
koktel_fuggony_
Egy budapesti hamburgerezőben az „AngelShot” segélykérő koktél segítségével mentettek meg egy 17 éves lányt, akit napok óta bántalmazója tartott fogva. Egy törzsvendég vette észre a támadást a buszmegállóban, és a lánnyal együtt a Billog burgerezőbe rohant, ahol a koktélt kikérve azonnal jelezte a dolgozóknak a problémát. A személyzet tagjai egyértelműen értették a jelzést, azonnal hívták a rendőrséget és a mentőket, majd étellel és támogatással segítettek a lánynak. Az eset példája annak, hogy a diszkrét segélyhívási rendszer valóban életeket menthet. Forrás: Startlap / Fotó: Getty Images
Fotó megosztása:
ordibator_
Hódmezővásárhelyen tüntettek pénteken Lázár János ellen. A tiltakozók úgy érzik, hogy az öngyilkosságot elkövető helyi rendőrkapitány haláláért a Promenád24 már törölt cikke okolható. A lapot pedig Lázárhoz közeli sajtóorgánumnak tartják, olyannak, amely szerintük többször kiszolgálhatta a miniszter érdekeit. A helyi civilek által szervezett megmozduláson a felszólalók – köztük Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András – az elhunyt rendőrkapitány haláláról is megemlékeztek. Forrás: 24.hu / Fotó: Getty Images
Fotó megosztása:
magyar_peter_beszel2
Magyar Péter a miskolci fórumán kritizálta Semjén Zsolt parlamenti felszólalását a Szőlő utcai pedofilbotrány ügyében. A Tisza Párt elnöke szerint, ha valaki bízik az ártatlanságában, nem papírról olvas fel egy szöveget, és elvárható lenne, hogy egy keresztény politikus kitérjen az áldozatokra és sürgesse a nyomozóhatóságok munkáját. Magyar megismételte korábbi felhívását Orbán Viktorhoz, hogy függesszék fel Semjént, amíg a vizsgálatok le nem zárulnak. Azt is hozzátette, hogy a hatóságok talán gyorsabban dolgoznak, ha a miniszterelnök barátját kell vizsgálni. Forrás: 24.hu / Fotó: Getty Images
Fotó megosztása:
rendorsegi_szovivo
Az Országos Rendőr-főkapitányság videóüzenetben állt ki a közelmúltban öngyilkosságot elkövető Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány mellett. Gál Kristóf szóvivő hangsúlyozta, hogy a kapitány halála előtt névtelen cikkek támadták a rendőrség munkáját, alkalmatlansággal vádolva a kapitányt. A szóvivő cáfolatként bemutatta a hódmezővásárhelyi rendőrség kiemelkedő felderítési statisztikáit, megjegyezve, hogy az elmúlt öt évben többször is az élen jártak a megyei jogú városok között. A rendőrség visszautasította az alaptalan vádaskodásokat és a magánéletben való vájkálást. Forrás: 24.hu / Fotó: Facebook / Magyar Rendőrség
Fotó megosztása:
HUNGARY-POLITICS-PARTIES-OPPOSITION
Ha hatalomra kerülne a Tisza Párt, Magyar Péter új nyugdíjcsomagot vezetne be: 120 ezer Ft-os minimálnyugdíjat, a 120–140 ezres nyugdíjak célzott emelését, valamint évi legfeljebb 200 ezer Ft értékű „nyugdíjas SZÉP-kártyát” (250 ezer Ft alatti nyugdíjnál 200 ezer, 250–500 ezer között 100 ezer Ft). Dupláznák az időskorúak járadékát, 20 ezer új idősotthoni férőhelyet hoznának létre (EU-forrásokkal), és 50%-kal emelnék az otthoni ápolási díjakat. A csomagot korrupcióellenes megtakarításokból, közbeszerzési árletörésből, kamatkiadások csökkentéséből és uniós pénzekből fedeznék; a 2026-os költségvetést teljesen újraterveznék. Forrás: 24.hu / Fotó: Getty Images
Fotó megosztása:
TUZSON Bence
Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerdán hozta nyilvánosságra a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről szóló jelentést, amely szerint minden politikusi érintettség „alaptalan rágalom”. Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter azonban értetlenségét fejezte ki, mivel szerinte a tárcának nincs hatásköre ilyen vizsgálatokra, és gyanúsnak tartja, hogy Orbán Viktor csak a jelentés közzététele előtt néhány órával adott utólagos felhatalmazást. Úgy véli, a dokumentum inkább politikai eszköz lehet a kormány kezében. Az ügy májusban robbant ki, amikor letartóztatták az intézet igazgatóját, majd felmerültek állítások politikusok érintettségéről, ami a parlamentben is heves vitát váltott ki. Forrás: 24.hu / Fotó: MTI/Lakatos Péter
Fotó megosztása:
kocsis_mate4
Kocsis Máté a kormánypárti Harcosok órája műsorban sajátságos módon példátlan, titkosszolgálati segítséggel végrehajtott lejáratóakciónak nevezte a kormány két tagja ellen pletyka szinten felmerülő pedofilvádakat, és kijelentette: a magyar politikában eddig nem látott megtorlásnak kell következnie. A fideszes frakcióvezető szerint a "támadást" egy végrehajtó hálózat irányította. Úgy véli vizsgálóbizottságot kell felállítani, és minden, általa résztvevőként leírt személyt – köztük Juhász Pétert, Jámbor Andrást, Dobrev Klárát és akár Magyar Pétert is – politikailag és jogilag számon kell kérni. Szerinte, ha ez nem történik meg, az súlyos társadalmi feszültségekhez vezethet. Forrás: 24 / MTI/Balogh Zoltán
Fotó megosztása: