Halála pillanatában is testvére kezét szorongatta a négyéves kislány
Nem volt hajlandó elmozdulni a halálos ágyán fekvő Adalynn mellől a bátyja. A kislány apja a könnyeivel küszködve elmondta, hogy sosem szabadna megtörténni, hogy egy kisfiúnak látnia kell a húga halálát – írja a borsonline.hu.
Miután édesanyja észrevette, hogy gyakran elejti a kezéből a tárgyakat, és nehezen mozog, elvitte a kislányát az orvoshoz, ahol az MRI vizsgálatok során kimutatták, hogy rosszindulatú daganat van az agyában. Bár hősiesen küzdött, az utolsó időszakban már szinte egész nap csak aludt.
A lány szülei mindent megtettek a gyógyulása érdekében, és bár Adalynn állapota javulni látszott, sehol sem tudtak végleges megoldást nyújtó kezelést találni. Végül szembe kellett nézniük a szomorú valósággal, hogy a négyéves kislányuk már nem marad velük sokáig.
A kislány nagyobbik testvére próbálta felébreszteni, simogatta, beszélt hozzá abban a reményben, hogy a húga magához tér, de a kislány június 3-án örökre elaludt. A szülők szerint Adalynn nem szenvedett fájdalomtól és félelemtől, valamint köszönetet mondtak az orvosoknak is, akik támogatták őket ezekben a nehéz időkben.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10155740617508985&set=gm.813165808874695&type=3