Vaspótlás: így válasszunk jól a család egészségéért (x)

A vashiány a világ leggyakoribb tápanyaghiányos állapota, mégis sokszor rejtve marad. Pedig az időben megkezdett kezelés elengedhetetlen, ha el akarjuk kerülni az állapot súlyosbodását és a vashiányos vérszegénységet.

A vas nélkülözhetetlen mikrotápanyag, amelyet a testünk csak raktározni tud, előállítani nem. Ha a napi 1-2 milligramm természetes vasvesztés kompenzálására nem viszünk be elegendő vasat a táplálékunkkal, a szervezetünk a vasraktárakból mozgósítja a működéséhez szükséges mennyiségű vasat. Ha tartósan kevesebbet fogyasztunk ebből a fontos nyomelemből, mint amennyire szükségünk van, a vasraktárak lassan kimerülnek.

A tünetek nem beszédesek

A lassan itt szó szerint értendő: a szervezet hónapokon át képes kompenzálni a vas hiányát. Emiatt a vashiány akár fél-egy évig is észrevétlen maradhat, és “hozzászokunk” az általa kiváltott panaszokhoz. Általános tévhit, hogy a vashiány tünetei egyértelműek – valójában kevesen gondolnak arra, hogy a mindennapjaikat megnehezítő fáradtság, kimerültség, gyengeség vagy a bosszantó hajhullás és körömtöredezés mögött ennek a nyomelemnek a hiánya áll. Nagyobb mértékű vashiánynál szédülést, szapora szívverést, állandó fejfájást is tapasztalhatunk. Bár a tünetek igen szerteágazók, a vashiány egyszerűen, vérvétellel diagnosztizálható amellett, hogy a kiváltó okát is meg kell keresni.

Kik vannak veszélyben a vashiány szempontjából?

  • A várandós és szoptató nők, akiknek a szervezete több vasat igényel,
  • a kamaszok, akiknél a gyors testi növekedés emeli a vasszükségletet,
  • az aktív sportolók vagy nehéz fizikai munkát végzők, akik a fokozott fizikai igénybevétel miatt több vasat használnak fel,
  • férfiak és nők egyaránt a vérvesztéssel járó állapotokban (erős menzesz, vérezgető aranyér, gyakori véradás),
  • valamint bárki, akinél felszívódási zavar (például cöliákia) akadályozza a vas hasznosulását.

Nem mindegy, hogyan visszük be a vasat

A vashiány egyik leggyakoribb oka a nem megfelelő táplálkozás, például az alacsony vastartalmú étrend, a túl szigorú, egyoldalú diéta, de az is előfordulhat, hogy bizonyos kölcsönhatások akadályozzák a bevitt vas felszívódását. A vas az állati eredetű élelmiszerekből hasznosul a legkönnyebben, de teljes értékű növényi étrend mellett sem feltétlenül alakul ki vashiány. Arra érdemes figyelni, hogy a növényi eredetű vasat lehetőleg ne fogyasszuk együtt tejtermékekkel vagy magas magnéziumtartalmú ételekkel, mert a kalcium és a magnézium oldhatatlan komplexet alkot a vassal. A tea, a kávé és a vörösbor csersavtartalma, a zöld leveles zöldségekben találhat oxálsav, a gyümölcslevekben található polifenolok, valamint a teljes kiőrlésű gabonákban található fitátok szintén akadályozzák a vas felszívódását.

Étrend-kiegészítő: működő rásegítés?

Amikor növelni szeretnénk a bevitt vas mennyiségét, sokszor az étrend-kiegészítőkhöz nyúlunk. Ezek – ahogy a nevük is mutatja – az étrend kiegészítésére alkalmasak, a hiányzó vas pótlására és a vasraktárak feltöltésére nem. Tüneteket mutató vashiánynál már biztosan magas vastartalmú vaspótló gyógyszerre lesz szükségünk – az étrend-kiegészítők alacsony vastartalmúak, ráadásul sok esetben olyan ásványi anyagokat is tartalmaznak, amik gátolják a vas hasznosulását.

Gyógyszeres vaspótlás: szabályok és buktatók

A gyógyszeres vaspótlás hatékony, de odafigyelést igényel. Egyes készítményeket éhgyomorra kell bevenni, hogy elkerülhető legyen az étel- és italösszetevőkkel, valamint a főbb gyógyszerhatóanyagokkal való kölcsönhatás. Az éhgyomorra történő bevétel fokozhatja az emésztőrendszeri mellékhatások előfordulását, amelyek miatt sokan idő előtt abbahagyják a vaspótló gyógyszer szedését. Ezért fontos olyan készítményt választani, amelynél ezek a nehézségek mérsékelhetők, és amely klinikailag igazolt hatású, biztonságos vaspótló gyógyszer.

Maltofer rágótabletta és szirup: az igény szerinti vaspótláshoz

A vény nélkül kapható Maltofer rágótabletta mellett a Maltofer szirup is a rendelkezésünkre áll, ha a fenti kritériumoknak megfelelő vaspótló gyógyszert keresünk. A Maltofer rágótabletta 100 mg elemi vasat tartalmaz, és nem szükséges éhgyomorra szedni, sőt, étkezéssel együtt bevéve még jobban is hasznosul, és így az emésztőrendszeri mellékhatások is ritkábbak.

A Maltofer sziruppal 12 éves kor felettiek számára személyre szabva, napi egyszeri vagy több adagban, egyéni adagolással pótolhatjuk a vasat. A vashiány megelőzésére és kezelésére alkalmas, magas vastartalmú, a vasat egyedülálló és jól hasznosuló formában tartalmazó, folyékony vaspótló gyógyszer mindössze 150 ml, de akár egy havi vaspótlásra elegendő. Saját ízlés szerint gyümölcs- vagy zöldséglébe, tejbe vagy kakaóba keverve is bevehető. Mivel a Maltofer-készítményekből csak annyi vas szívódik fel, amennyire a szervezetnek szüksége van, esetleges túladagolása sem jár veszéllyel. Sem a szirup, sem a rágótabletta nem lép reakcióba a leggyakoribb étel- és italösszetevőkkel, gyógyszerekkel. A Maltofer klinikailag igazolt hatású vaspótló gyógyszer.

Vény nélkül kapható, vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszerek / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ez is érdekelhet

képcím

Miért olyan sokan vashiányosok napjainkban?

képcím

Sport és vashiány: mi az összefüggés közöttük?

képcím

5 tévhit a vashiányról, amit fontos tisztázni