Sport és vashiány: mi az összefüggés közöttük?
A vashiány a sportolók körében jóval gyakoribb, mint az átlagnépességben: amíg a teljes lakosságban nagyjából 2-5 százalékos előfordulással számolhatunk, addig az állóképességi sportokat űzőknél ez az arány elérheti a 10-15 százalékot is. Ennek oka, hogy a fokozott fizikai terhelés növeli a vasigényt, valamint az izzadás és a fizikai aktivitás okozta gyomor-bélrendszeri mikrosérülések, mikrovérzések is hozzájárulhatnak a vasvesztéshez. Nézzük, hogyan állapítható meg a vashiány, és mit tehetünk ellene!
Vashiány: így befolyásolja a sport
Az intenzív fizikai terhelés többféle mechanizmussal fokozza a vashiány kialakulásának kockázatát: egyrészt az izzadás és a mikrosérülések révén vasvesztés történhet, másrészt a fokozott vörösvértest-termelés miatt megnövekszik a szervezet vasigénye. Emellett az edzések során fellépő apró gyomor-bélrendszeri vérzések is közreműködhetnek a hiány kialakulásában. Jó példa erre a 2012-es londoni olimpia, ahol a kanadai triatlonista Paula Findlay váratlanul az utolsó helyen végzett – később kiderült, hogy vashiány állt a teljesítményromlás hátterében.

Romlik a teljesítmény, gyakoribb a sérülés
A vas központi szerepet játszik az oxigén szállításában és az energiatermelésben, ezért hiánya közvetlenül rontja a teljesítményt. Vashiány esetén a sportolók hamarabb elfáradnak, izmaik gyorsabban savasodnak, emellett gyakori a fáradtság, étvágytalanság, szédülés, szívdobogásérzés, izomgörcsök és a motiváció csökkenése is. Mindez nemcsak az edzésminőséget és a versenyeken nyújtott teljesítményt rontja, hanem a sérülések kockázatát is növeli.
Ezért, amennyiben intenzív sportot űzünk, mindenképp érdemes odafigyelni a vashiány jeleire.
Így állapítható meg a vashiány
A vashiány diagnosztikájában két fontos értéket érdemes figyelni: a hemoglobint és a ferritint. A hemoglobin a vörösvértestekben található oxigénszállító fehérje, amelynek alacsony szintje vérszegénységre (anémiára) utal. Ez azonban már inkább a vashiány következménye, tehát egy előrehaladott állapotot jelez. A ferritin ezzel szemben a szervezet vasraktárainak mércéje: ha a ferritin szintje alacsony, az biztos jele annak, hogy a szervezet vasraktárai kiürültek, akkor is, ha a hemoglobin még a normál tartományban mozog. Vagyis amíg a hemoglobin a kialakult vérszegénységet mutatja, addig a ferritin a vashiányt sokkal korábban képes jelezni.
Vashiány: ezt ajánlja a NOB
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2019-es irányelve szerint vashiányos sportolóknál a táplálkozási változtatások önmagukban nem elegendőek, ezért magas dózisú vaspótlásra is szükség van. Az étrendben kiemelten fontos a hús, a máj és a baromfi rendszeres fogyasztása, ideális esetben heti legalább ötször. Vegetáriánus sportolóknál a teljes kiőrlésű gabonák és zöldségek segíthetnek, de esetükben a pótlás különösen fontos. A hatékony vaspótlás 3-6 hónapot igényel, ezért olyan vaspótló készítményt érdemes választani, amely hosszú távon is jól tolerálható. A vasbevitel az edzés előtt, reggel javasolt, mert edzés közben olyan anyagok termelődnek, amelyek rontják a felszívódást. Fontos továbbá kerülni a kávét és a teát a vaspótló bevétele környékén, mert ezek szintén gátolják a vas hasznosulását.
A vashiány nemcsak az állóképességet és a teljesítményt rontja, hanem hosszabb távon sérülésekhez és tartós motivációvesztéshez is vezethet. A megfelelő étrend, a hosszú távon is tolerálható vaspótlás és az edzéshez igazított bevitel kulcsfontosságú a hiány megelőzésében és kezelésében – mindez nemcsak élsportolókra, hanem a rendszeresen sportolókra és a nehéz fizikai munkát végzőkre is igaz.
HIRDETÉS
Kezeld a vashiányt!
A Maltofer az egyetlen recept nélkül kapható vaspótló gyógyszer, amely szilárd és folyékony formában is elérhető.
A Maltofer rágótabletta és szirup a vashiány kezelésére, megelőzésére alkalmas hatásos, szabályozott felszívódású, magas vastartalmú, a vasat egyedülálló formában tartalmazó vaspótló gyógyszerek. Jobban hasznosul és kevesebb mellékhatással jár, ha a rágótablettát étkezéskor, a szirupot pedig ízlés szerint gyümölcs- vagy zöldséglébe, tejbe keverve vesszük be. Más típusú vaspótlókkal szemben a Maltofer nem lép kölcsönhatásba étel- vagy italösszetevőkkel, együtt bevett gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel sem. Mindkettő laktóz- és gluténmentes, vegán gyógyszer.
Vény nélkül kapható, vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszerek / Fotó: Phytotec Hungária Bt.
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!
