A pszichológia szerint az öregedés legmagányosabb része nem az egyedüllét, hanem ez a felismerés
A felnőttkori barátságok alakulása szoros összefüggésben áll az élethelyzetek változásával, az időforrások szűkülésével és a kapcsolatokhoz való viszony átalakulásával. Visszatérő, fájó élmény, hogy bizonyos kapcsolatok fokozatosan megszakadnak, ha már nem igyekszünk aktívan a fenntartásukon. Ez felveti a kérdést: mennyiben voltak ezek a kapcsolatok kölcsönösek, és mennyiben épültek egyoldalú erőfeszítésekre? Vajon miért változnak a baráti kapcsolataink az életkor előrehaladtával?
Ahogy öregszünk, nemcsak a testünk alakul át, hanem a társasági életünk is átrendeződik, és – nem véletlenszerűen – zsugorodik. Laura L. Carstensen pszichológus ismert teóriája,
az ún. szocioemocionális szelektivitási elmélet szerint az emberek az életkor előrehaladtával egyre szelektívebbek lesznek azt illetően, hogy kivel töltik az idejüket.
Ahelyett, hogy új kapcsolatokat keresnének, a kapcsolatok minőségét, mélységét helyezik előtérbe.
Ahogy öregszünk,
- egyre kisebb a toleranciánk a felszínes barátságokkal szemben;
- nagyobb hangsúlyt fektetünk a minőségre a mennyiség helyett;
- kevesebb energiát szánunk a nagy baráti körök fenntartására.
Mindezek természetes következménye, hogy egyes barátságok elveszítik fontosságukat. Amiről azonban ritkán van szó, az az, hogy sok felnőtt barátság egy láthatatlan egyensúlyhiányra épül: a kapcsolatot döntően az egyik személy által végzett munka tartja össze. Ő az, aki üzeneteket küld, programokat javasol, rendszeresen jelentkezik. A másik a passzív fél, aki válaszol, megjelenik, ezért a felszínen úgy tűnik, a barátság kölcsönösségre alapul.
A pszichológusok az aktív fél által végzett munkát rendszerint kapcsolatfenntartó viselkedésnek nevezik.
A kutatások szerint amennyiben a kapcsolatfenntartó viselkedések nem kölcsönösek, a kapcsolat idővel gyengül.
Mindez fájó érzéseket tud kiváltani az aktív félből. A helyzetet további pszichológiai erők is alakítják.
Sok felnőttkori barátság idővel passzívvá válik
A passzív barátságok alapja a rutin, a közelség, és a közös környezet – felnőttként gyakran ezek tartják össze baráti viszonyainkat. Közösségi hálózatokkal kapcsolatos kutatásokban megfigyelték, hogy amikor ezek a struktúrák eltűnnek, az interakciók gyakorisága jelentősen csökken – kivéve, ha szándékos erőfeszítés történik a fenntartásukra.
Vagyis a passzív barátságok aktivizálhatóak. És amikor úgy érezzük, a másik embert már nem érdekeljük annyira, az is lehet, hogy csak a barátságunk szerkezete nem fejlesztette ki még azt a struktúrát, amely képes volna önállóan fenntartani magát.
Miért nem kezdeményeznek egyes emberek?
A társas viselkedéssel kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy az egyének különböznek abban, hogyan ápolják a kapcsolataikat, beleértve azt is, hogy milyen gyakran kezdeményeznek kapcsolatot, és hogyan értelmezik a csendet. Nem mindenki ugyanúgy áll hozzá a barátságokhoz, van aki kezdeményező, és van aki inkább a reakciókban erős.
Vagyis ami neked elhanyagolásnak tűnik, az másoknak teljesen normális, hétköznapi menet, és egyáltalán nem arról szól, hogy nem vagy fontos nekik.
Miért tűnik el egyre több barátság, ahogy öregedünk?
Ahogy az emberek öregszenek, egyre elfoglaltabbá válnak, egyre több a munka, a családi elfoglaltságok, sok lesz a felelősség, szaporodnak a rutinok. Az idő és a figyelem korlátozott erőforrássá válik. A kutatások azt mutatják, hogy emiatt hajlamosak vagyunk azokat a kapcsolatokat előnyben részesíteni, amelyeket a legkönnyebben lehet fenntartani, vagy amelyek a leggyorsabban kifizetődőek.
Vagyis azok a barátságok vannak a legnagyobb veszélyben, amelyek több erőfeszítést igényelnek.
Nem azért, mert ezek nem jelentenek semmit, hanem pusztán a felépítésük miatt.
Kevesebb a barátság, de elégedettebbek vagyunk
Érdekes módon a kutatások alapján úgy tűnik, hogy az emberek életkorának és társasági szerepvállalásának finomodásával gyakran magasabb érzelmi elégedettségről számolnak be – akkor is, ha kevesebb a kapcsolatuk. Vagyis a kör szűkül, de gyakran erősebbé válik.
