Spanyol kormányfő: Nem volt önrendelkezési népszavazás

Külső forrás -
Összesen 761 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolásért folytatott küzdelemben.

Vasárnap „nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában, az állampolgárok pedig megállapíthatták, hogy a jogállam erős és hatályos” – jelentette ki Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Madridban

„Megbukott egy folyamat, amely csak arra szolgált, hogy elhintse a megosztottságot, szembeállítsa az állampolgárokat, és nem kívánt helyzeteket provokáljon. Csak arra szolgált, hogy súlyos kárt okozzon az együttélésnek, amelyet minél előbb el kell kezdenünk helyrehozni” – fogalmazott a politikus.

Mint mondta, kizárólag a törvény szerint jártak el, és a jogállam megmutatta: megvannak az eszközei, hogy megvédje magát egy ilyen komoly támadástól. Kifejtette: a történtekért ez egyetlen felelősök Katalóniában azok, “akik előmozdították a törvényesség és együttélés megtörését”.

Megállapítása szerint Katalóniában a többség nem vett részt a “szecesszionisták forgatókönyvében”, és megköszönte civilizáltságukat, amiért ellen tudtak állni “a legrosszabb populizmus” hívásainak, és köszönetet mondott az Európai Uniónak és a nemzetközi közösségnek a támogatásért.

A spanyol kormány által illegálisnak tartott népszavazás, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett, hivatalosan vasárnap este nyolc órakor véget ért.

A katalán kormány legutolsó közétett adatai szerint a nap folyamán összesen 761 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolásért folytatott küzdelemben.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/EPA

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Marozsán kikapott Zverevtől

képcím

Uli Hoeness: Valószínűleg lehetetlen őt szerződtetni