Vízmenü, vízlap, vízsommelier: egyetlen palack vizet 9 ezer forintért árul a brit étterem
Luxus vizekből álló vízmenüvel várja vendégeit a martoni La Popote étterem, számol be a Pénzcentrum: a látogatók többféle luxus vízmárka közül választhatnak, melyek közül a legdrágább ára 19 fontra (kb. 8700 forintra) rúg.
Ugyanúgy élvezhető a víz, mint a bor
A hagyományos borlapok mellett külön vízlap jár a vendégeknek: a hét különböző vízből álló választék a nagy-britanniai Peak District-ből származó 5 fontos (2300 forintos) Crag-től a portugál fürdővárosból érkező, 19 fontos Vidago-ig terjed. A kínálatot Doran Binder vízsommelier alkotta meg: ő az a szakember, aki különböző ásvány- és forrásvizek ízvilágát, összetételét és gasztronómiai párosításait ismeri és mutatja be. Feladata, hogy a víz érzékszervi vizsgálatával – íz, illat, textúra – segítse a fogyasztókat a megfelelő választásban, hasonlóan, mint egy borsommelier a boroknál.

Binder szerint a vizet hosszú időn keresztül mellőzték, pedig megérdemli, hogy valódi italként ünnepeljék.
A víz gyönyörű dolog, és azt szeretném, ha az emberek olyan módon kísérleteznének és élveznék, ahogy korábban soha
– magyarázta a szakember, aki havonta 7 millió megtekintést ér el közösségi média-felületein. Binder karrierje egy válást követően indult, mikor megvásárolta a Crag Inn nevű kocsmát a Peak District-ben. Amikor a kocsma elhanyagolt forrását megjavíttatta és bevizsgáltatta, kiderült, hogy rendkívül tiszta, selymes víz található alatta. 2018-ban felhagyott korábbi munkájával, és elindította a Crag forrásvíz palackozását, a kocsmát pedig palackozóüzemmé és vízkóstoló bárrá alakította.
A vizek ízét TDS-értékük (Total Dissolved Solids, azaz teljesen oldott szilárdanyag-tartalom) határozza meg: ez azt mutatja , mennyi ásványi só, ion és egyéb szervetlen, illetve szerves anyag található egy liter vízben. Ez az érték befolyásolja a víz ízét, jellegét és egészségre gyakorolt hatását: az alacsony TDS-ű vizek semlegesebb, könnyedebb ízűek, míg a magasabb értékűek gazdagabb, karakteresebb ízvilágot nyújtanak.
Egyre többen keresnek alkoholmentes alternatívát
A prémium vizek iránti kereslet folyamatosan növekszik, amit jól mutat Michael Mascha munkássága is, akit Binder a “víz keresztapjának” nevez. Mascha 2002-ben alapította a FineWaters szervezetet, amely ma már akadémiát, konferenciát és tanácsadó részleget is működtet, valamint online képzésein több mint száz vízsommeliert oktatott, köztük Bindert is. Hasonló trendeket tapasztal a La Popote étterem is, ahol a tulajdonosok, Joe Rawlins séf és Gaëlle Radigon az alkoholmentes italok iránti növekvő érdeklődésben látnak lehetőséget. Rawlins, a La Popote séfje reméli, hogy a jövőben vízkóstolós esteket is szervezhet a már meglévő steak- és sajtestek mellett.

