A helyes szellőztetés igazi tudomány – sok tévhit kering körülötte, különösen a fűtési szezonban. A Német Bérlőszövetség (Deutscher Mieterbund, DMB) kezdeményezésének szakértői szerint az alábbi hibákat viszont jobb elkerülni, ha tiszta levegőt és penészmentes otthont szeretnénk – írja a Saarbruecker-zeitung.
Több helyiséget egymáson keresztül szellőztetni
Bár praktikusnak tűnhet, a szakértők szerint ha elkerülhető, nem szabad egyik szobát a másikon keresztül szellőztetni! A belső, ablak nélküli fürdőszobák esetében kivételt tehetünk– de a többi ajtót ilyenkor tartsuk zárva, hogy a pára ne terjedjen szét az egész lakásban. Ez a szabály a fűtésre is érvényes: egy helyiséget ne próbáljunk meg egy másikból fűteni. Például ha a meleg nappaliból a hideg hálószobába áramlik a levegő, a nedvesség lecsapódhat a hűvösebb falakon – és ez ideális környezetet teremt a penésznek. A különböző hőmérsékletű szobák közötti ajtókat mindig tartsuk zárva, nappal és éjjel is.

Állandóan bukóra nyitott ablak
A bukóra nyitott ablakok igazi energiavámpírok. A levegő ilyenkor lassan cserélődik, miközben a falak kihűlnek – ami növeli a fűtésszámlát.
Sokkal hatékonyabb a rövid, intenzív szellőztetés amikor egyszerre több, egymással szemben lévő ablakot tárunk ki pár percre.
A szellőztetés ideje függ a kinti hőmérséklettől és a szél erejétől: minél hidegebb van kint, annál rövidebb ideig kell szellőztetni. 15 perc szélcsendes időben is elegendő lehet a teljes légcseréhez.
A DMB ajánlása szerint:
- Reggel minden helyiségben nyissunk ablakot a teljes levegőcsere érdekében.
- Délelőtt és délután szellőztessünk ott, ahol tartózkodtunk.
- Este lefekvés előtt ismét biztosítsunk friss levegőt – még a hálószobában is.
Esőben is bátran szellőztethetünk
Sokan azt gondolják, esős időben nem érdemes ablakot nyitni, nehogy a nedvesség bejusson. A DMB szerint azonban ez tévhit: ha nem esik közvetlenül be az eső a szobába, a kinti levegő még mindig szárazabb, mint a meleg, párás beltéri levegő. Az ideális páratartalom 40–60% között van a házban. Ennek ellenőrzésére érdemes higrométert használni – ma már kaphatók digitális változatok is, például barkácsáruházakban.
A helyes szellőztetés három alapszabálya:
- Csak kifelé szellőztessünk, ne egyik szobából a másikba.
- Bukóra nyitott ablak helyett inkább röviden, de teljesen tárjuk ki.
- Esőben se hagyjuk ki a szellőztetést – a külső levegő így is szárazabb.
Így friss marad a levegő, és a penésznek esélye sem lesz megtelepedni.

