A burgonya szinte minden háztartás alapélelmiszere: finom, sokféleképpen felhasználható és laktató. Egy friss harvardi kutatás azonban rávilágított, hogy nem mindegy, hogyan készítjük el – bizonyos formában ugyanis jelentősen növelheti egy veszélyes betegség kockázatát – írja a Blikk.
A Harvard Egyetem kutatói több mint 30 éven keresztül vizsgálták 200 ezer ember étkezési szokásait. Az eredmények szerint a rendszeresen sült burgonyát fogyasztók nagyobb eséllyel betegednek meg 2-es típusú cukorbetegségben. Már heti három adag sült krumpli 20 százalékkal, öt adag pedig 27 százalékkal emelheti a kockázatot.
Érdekesség, hogy a főtt vagy pürésített burgonya esetében nem mutattak ki hasonló veszélyt – tehát a gond kifejezetten a sütési módban rejlik.
A sütés során a zsírban olyan káros anyagok keletkeznek, amelyek terhelik a szervezetet. A burgonya amúgy is magas keményítőtartalmát a hozzáadott olaj csak tovább súlyosbítja, így a vércukorszint hirtelen emelkedik. Ez megterheli a hasnyálmirigyet, hozzájárulhat az elhízáshoz, és elősegíti a cukorbetegség kialakulását.

Mit tehetünk a kockázat csökkentéséért?
A szakértők szerint érdemes a sült krumplit más köretekkel helyettesíteni. Ha például teljes kiőrlésű tésztát vagy kenyeret választunk helyette, az akár 19 százalékkal is mérsékelheti a cukorbetegség kockázatát. A rostban gazdag ételek ugyanis stabilizálják a vércukorszintet, ráadásul gyulladáscsökkentő hatásúak és jót tesznek a bélrendszer egészségének.
Belgiumból származik
A ropogós köret eredetét több ország is magáénak vallja, de a legtöbben Belgiumhoz kötik. Az első ismert recept egy 1856-os szakácskönyvben jelent meg, fogyasztása pedig először Franciaországban és Angliában terjedt el, ahol a szegények ételeként tartották számon. Azóta a sült krumpli világszerte az egyik legkedveltebb fogás lett – ám a legújabb kutatás alapján nem árt óvatosnak lenni vele.

