Mint ahogy kedden megírtuk, a Pepco németországi leányvállalata fizetésképtelenséget jelentett be, és több üzlet bezárása mellett elbocsátásokat is végrehajtanak. A döntés hátterében a megváltozott piaci környezet, a költségek emelkedése és az alacsonyabb vásárlói aktivitás áll.
A helyzetre reagált a magyarországi leányvállalat is – írja a Portfolio.hu. A vállalat megerősítette, hogy hazánkban sem bezárásokat, sem kivonulást nem tervez, az üzletek megszokott rendben üzemelnek.
Tájékoztatásuk szerint a németországi csőd egy helyi átszervezés része, amelynek célja, hogy a működést jobban hozzáigazítsák a piaci viszonyokhoz, és megerősítsék az ottani üzletág jövőjét.

Több mint 260 hazai üzletével a Pepco fontos szerepet tölt be az olcsó divatruházat és a kedvező árú háztartási termékek piacán. Ugyanakkor a versenyhelyzet jól érezhetően fokozódik, különösen a Miniso és a TEDi megjelenésével, amelyek új kihívások elé állítják a szereplőket, miközben a vásárlók ezzel csak jól járnak.
A Pepco nyilatkozata alapján egyértelmű: a német leányvállalat csődje nem általános irányt jelez, hanem egy helyi, önálló döntés eredménye. A hazai Pepco-hálózat működése kiegyensúlyozott, sőt, továbbra is növekedést mutat, köszönhetően annak, hogy jól reagál a fogyasztói elvárásokra és a piaci kihívásokra.
