Óraátállítás: itt a kormányrendelet, amit minden magyar munkavállalónak ismernie kell
Az óraátállítás a legtöbbek számára apró kellemetlenség; ősszel vannak, akik örülnek, hogy egy órával többet pihenhetnek. Ugyanakkor az éjszakai műszakban dolgozóknak ilyenkor egy órával tovább tart a munka. Munkaügyi szakértőt kérdeztünk arról, hogyan érinti a bérezést az óraátállítás.
Óraátállítás: régóta velünk van, de nem biztos, hogy ez a jövő
Az óraátállítás, vagyis a nyári időszámítás bevezetésének gondolata a 18. század végére nyúlik vissza: Benjamin Franklin már 1784-ben felvetette, hogy az emberek a természetes fény jobb kihasználásával energiát takaríthatnának meg. A gyakorlati megvalósításra azonban csak az első világháború idején került sor, amikor több ország – köztük Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia – 1916-ban először alkalmazta a nyári időszámítást a szén- és energiatakarékosság érdekében.
Később, a második világháború alatt ismét széles körben bevezették, majd a háború után sok helyen megszűnt, de az 1970-es évek olajválsága új lendületet adott a kezdeményezésnek. Az Európai Unió tagállamaiban a gyakorlat egységes szabályok szerint zajlik, bár az utóbbi években egyre több vita övezi fenntarthatóságát és hasznosságát.

Az Európai Unió tagállamaiban jelenleg is évente kétszer történik óraátállítás: márciusban előre, októberben vissza. “Ugyan 2018-ban az Európai Bizottság javasolta az óraátállítás eltörlését, mely kapcsán 2021-től megszünhetett volna az évenkénti óraátállítás, de a tagállamok nem jutottak konszenzusra. Azóta nem született végleges döntés” – emlékeztet dr. Máriás Attila.
A munkajogászt, munkaügyi szakértőt most annak kapcsán kérdeztük, hogy az őszi óraátállításnál miként számítják a munkaidőt.
Óraátállítás és munkaidő számítás 2025-ben
“Az éjszakai munka 22 órától 6 óráig tart a magyar munkajogi szabályok szerint. Az óraátállítás – vagyis tulajdonképpen a nyári időszámításról téli időszámításra való átállás – szabályai külön dedikált szabályokat nem tartalmaznak az éjszakai munka kapcsán, ugyanakkor azok a szabályok, melyeket alkalmazni kell, kifejezetten olyan munkavállalókat érintenek, akik éjjel dolgoznak” – fogalmazott lapunknak dr. Máriás Attila.
“Ennek az az oka, hogy az óraátállítás időpontja október utolsó vasárnapján, azaz 2025-ben október 26. hajnali 3 óra, amikor is 2 órára kell visszaállítani az órát. Ez szükségképpen az éjjel munkát végző munkavállalókat érinti. Esetükben a nyári időszámítás alkalmazásáról szóló 39/1996. (III. 13.) Korm. rendelet jogszabályait kell alkalmazni, mely szerint a nyári időszámítás záró időpontjában munkát végző órabéres munkavállalók munkabérét a tényleges teljesítmény, illetőleg a ténylegesen ledolgozott munkaidő alapján kell elszámolni.
Ez órabéreseknél praktikusan azt jelenti, hogy a 22 órától 6 óráig szóló tipikus beosztás esetén nem nyolc, hanem kilenc óra után jogosult munkabérre,
figyelemmel arra, hogy az óra három óráról két órára átállításra kerül, mely növeli a ténylegesen teljesített munkaidőt. Vagyis a téli időszámításra történő átállás esetén az óraátállításból eredő munkaóra-különbözetek elszámolása eltérő módon kezelendő órabéres és havibéres díjazás esetén, addig, míg havibéres díjazás esetén a havibér, órabéres díjazás esetén a ténylegesen ledolgozott munkaidő lesz az irányadó” – magyarázta a szakértő, hozzátéve:
Ez első blikkre igazságtalannak tűnhet a havidíjasok kapcsán, ugyanakkor itt arról van szó, hogy a havibéres dolgozónak mind tavasszal (amikor egy óra “eltűnik”), mind ősszel (amikor egy óra “hozzáadódik”), ugyanaz a havi bér jár. Ezért nem kell külön korrigálni a díjazását.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
- A havibéres díjazásban fizetett, éjszaka dolgozó munkások bére tehát nem változik az óraátállítással érintett hónapokban: ők változatlanul ugyanannyi fizetést kapnak, mint az összes többi hónapban.
- Az óraátállítás főként azokat érinti, akik órabéres konstrukcióban kapják fizetésüket az éjszaka végzett munkájuk után: a márciusi óraátállítással érintett éjszaka során ők csupán hét órát dolgoznak, és fizetésüket is eszerint kapják meg.
- Az októberi óraátállítás során azonban kilenc órásra nyúlik az éjszakai műszak, és a fizetés is eszerint módosul.

