Az ősz beköszöntével valahogy minden lelassul egy kicsit: a nyári nyüzsgést felváltja a meleg takaró alatti pihenés, a forró italok kortyolgatása. Nem véletlen, hogy sokak kedvenc évszaka ez a színpompás, hűvös időszak. Ahhoz pedig, hogy otthonunk is tükrözze ezt a varázslatos néhány hetet, elég pár jól megválasztott dekoráció – a falevelek, a tökök és a fények máris megidézik a bekuckózós hangulatot.
Asztalra és falra való őszi díszek

Az apróbb kiegészítők segítenek leggyorsabban megteremteni az őszi atmoszférát. Egy bájos őszi törpe (5) az asztalon vagy polcon rögtön barátságosabbá varázsolja a szobát, míg az ajtóra akasztott őszi koszorú (2) mesterséges juharlevelekkel és bogyókkal azonnal az évszak hangulatát idézi meg. Ha a falakat szeretnénk feldobni, ez a cuki őszi tájképes poszter szett(4) már ránézésre is melegséget sugároz. A játékos részletek kedvelőinek pedig egy kerámia mókus dióval (3) garantáltan szívmelengető látványt nyújt, míg a lézervágott falevelek (1) bármelyik helyiségben jól mutatnak.
Földre tehető dekorációk

A hangulatteremtés nem ér véget a falakon és asztalokon: a padlón elhelyezett dekorációk ugyanilyen fontosak. A levél mintás őszi futószőnyeg (5) melegebbé és otthonosabbá varázsolja a folyosót vagy a nappalit, míg a puha fehér kötött tök (4) trendi és játékos kiegészítő. A fényekről sem kell lemondani – a kerámia gyertyatartó (1) perforált mintáival gyönyörű árnyékokat vetít a falra, a rusztikus kerámiaváza (3) szárított virágokkal pedig vidéki hangulatot csempész a lakásba. Az egyszerű, mégis elegáns kiegészítők hívei számára pedig az üveg gyertyatartó (2) tökéletes választás.
Fénydekorációk

Ősszel a korán sötétedő napok különösen kívánják a hangulatfényt. Egy levél formájú égősor (2) vagy a makkos fényfüzér (3) finom melegséget áraszt, akár a nappaliban, akár a teraszon használjuk. Ha valami játékosabbat keresünk, a világító gombaház (4) vagy a kis őszi fa lámpácska (1) varázslatos hangulatot kölcsönöz az esti pihenéshez. A modern stílus kedvelői pedig egy elegáns gomba asztali lámpával (5) tehetik teljessé a fényjátékot.
Párnák és huzatok

A kuckózós hangulatot a puha textíliák teszik teljessé. A tök mintás párnahuzat (4) , a Pepita tökszállító furgonos huzata (2), vagy a bársonyos, rozsdaszínű sütőtökös párna (1) szinte hívogat, hogy lehuppanjunk a kanapéra. Akik már unják a tök motívumot, azoknak az őszi leveles huzat (5) hozza meg a szezon színeit a nappaliba. A bőséges választékot egy kedves üzenettel díszített, több darabos „Hello Autumn” huzatszett (3) koronázza meg, amely kültéren és beltéren egyaránt használható.
Az ősz tehát nemcsak a természetben, hanem a lakásunkban is megjelenhet, ha ügyesen válogatunk a dekorációk közül. Egy-két apró kiegészítő is elég ahhoz, hogy az otthonunk hangulata teljesen megváltozzon, és minden este jóleső érzéssel húzódjunk vissza a meleg fényekkel és puha textíliákkal körülvett kuckónkba.
A Startlap Vásárlás cikkeiben szereplő termékeket a szerkesztők szubjektíven válogatják. Azonban, ha vásárolsz valamit a fenti linkeken keresztül, partneri jutalékot kaphatunk.
Cikkünk frissült.
