Az öröklés után az illetéket az örökösöknek kell megfizetniük a megszerzett vagyon után, azonban vannak olyan esetek, amikor ez nem következik be- írja a Hóvége.hu.
Az összeg általánosan attól függ, hogy milyen kapcsolatban álltak az örökhagyóval, illetve milyen jellegű vagyont (ingatlant vagy ingóságot) örököltek.
Egyenes ági rokonok – vagyis a gyermekek, szülők, unokák –, valamint a házastárs és a testvérek automatikusan mentesülnek az illeték alól, így nekik nem kell ezzel számolniuk.
Az élettársak ugyanakkor kizárólag csak akkor örökölhetnek jogszerűen, ha bejegyzett élettársi kapcsolat volt köztük. Más esetekben végrendeletre van szükség, és az illetéket is meg kell fizetniük.

Az illeték általános mértéke kifejezetten magas, 18 százalék, de lakástulajdon, lakásrész vagy ezzel kapcsolatos vagyoni jog esetén 9 százalék, ami a mai lakásárak mellett is komoly összeget tesz ki..
Vannak kivételes helyzetek, amelyek során nem kell illetéket fizetni.
Mint már az említésre került, ha az örökhagyó egyenes ági rokona az illető – például gyermek, szülő, nagyszülő, unoka –, vagy ha az örökös a házastárs vagy testvér, akkor az öröklés illetékmentes. Ide tartoznak a bejegyzett élettársak is.
Ha az örökhagyó a vagyonát tudományos, művészeti, oktatási vagy közjóléti célokra hagyta, akkor az örökség mentes az illetéktől. Ez vonatkozik például közintézményekre, alapítványokra vagy közgyűjteményekre, amelyek közhasznú tevékenységet folytatnak.
Nem kell illetéket fizetni az örökölt vagyon után, ha az egy lakástakarék-pénztári számlán van. Ez azt jelenti, hogy a megtakarított összeget közvetlenül lakáscélokra lehet felhasználni anélkül, hogy illetéket kellene fizetni.
Az olyan ingóságok után, amelyek értéke nem haladja meg a 300 ezer forintot, szintén nem kell illetéket fizetni. Az értékhatár megállapításánál nem számítanak bele az örökhagyó személyes használati tárgyai, ruházata vagy gépjárműve.
Ha valaki lakóház építésére alkalmas telket örököl, akkor mentesülhet az illeték alól. Ez azonban csak akkor áll fent, ha az öröklés jogerős lezárásától számított négy éven belül ténylegesen építkezik a telekre. A felépített lakóháznak legalább a beépíthetőség 10%-át ki kell használnia.