A kormány által bevezetett árrésstop miatt a Rossmann bejelentette, hogy mennyiségi korlátozást érvényesítenek az érintett termékekre – számolt be az atv.hu. A mennyiségi korlátozás értelmében
a vásárlók legfeljebb öt darabot vehetnek az árrésstop hatálya alá került termékekből.
A szóban forgó termékek vásárlásakor a Rossmann kedvezményre jogosító kuponjait sem lehet majd felhasználni.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint hamarosan további üzletláncok csatlakozhatnak a Rossmann döntéséhez, hogy elkerüljék a felvásárlást és az áruhiányt. “Azok a boltok, üzletek,
akik nem érintettek az árkorlátozásban, kihasználhatják azt a lehetőséget, hogy felvásárolják az érintett termékeket, és azokat drágábban árulják saját üzletükben
− közölte Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón jelentette be, hogy a kormány a háztartási cikkekre is kiterjeszti az árrésstopot, 30 kategóriában több mint ezer termékre határoznak meg 15 százalékos árrésmaximumot.. Az intézkedés május 19-étől a tervek szerint augusztus 31-éig hatályos, és többek között a mosószer, a zsebkendő, a pelenka, a tampon, a betét, a wc-papír, a fogkrém, és a tusfürdő is olcsóbb lesz.
