Az 5 legjobb elektromos páramentesítő 2021-ben

Startlap Bubba
Viszlát, penész és napokig száradó ruhák!

(Frissítve!)Túl párás a lakásod? Annak, bizony, a fele sem tréfa.

Amellett, hogy életképtelenné teszi a növényeidet, vagy épp napokig kell száradnia a ruháidnak (amik ezáltal jó szagosak lehetnek), a levegőben szálldosó penész komoly egészségügyi kockázatot is jelent. Akár asztmát is kialakíthat.

És akkor, ugye, a falaidat elrondító, gusztustalan penészfoltokról ne is beszéljünk. A túl magas (40 százaléknál tartósan magasabb) páratartalommal a legtöbben télen küzdenek, de azért fűtésszezonon kívül is keserítheti az ember életét. 

Saját tapasztalatból, évekig tartó küzdelem alapján íródik ez a cikk, és az első fontos kijelentésünk az, hogy a párezer forintért megvehető, granulátumos kis párátlanítókat felejtsd el. Felesleges pénzkidobások. Ha a lakásodban tényleg állandó a levegő túl magas nedvességtartalma, akkor nincs mese, be kell fizetned egy elektromos párátlanítóra. Na de melyikre a sok közül?
Szerintünk az alábbiak a legjobbak. Érdemes tavasszal levadászni őket, mert akkor nagyobb eséllyel vannak leakciózva.

A középkategóriás

 

Midea MDDF-20DEN7-QA3

Teljesítmény: 280 W; Víztartály kapacitása: 3 l; Párátlanító teljesítmény: 20 liter/nap; Zajszint: 47 dB; Ára: kb. 60 000 Ft

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Elsősorban azért, mert relatíve kis méretű és ehhez képet egész rendes teljesítménnyel rendelkezik. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy nagyobb szobák páramentesítését is rábízhatjuk.

Néhány nap alatt képes 15-20 százalékkal is csökkenteni a helyiség páratartalmát.

Működik Wi-Fivel és viszonylag halkan is teszi a dolgát, de azért éjszakára nem biztos, hogy jó ötlet lesz bekapcsolni.

Hátrányok

A pozicionálását nagyon ki kell találni, mert a gyári hálózati kábele nem túl hosszú. Persze egy jó elosztó megoldja ezt a problémát is.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akiknek vannak nagyobb szobáik.

Az energiatakarékos

Hauser DH-400 páramentesítő

Teljesítmény: 73 W; Víztartály kapacitása: 2 l; Párátlanító teljesítmény: 0,4 liter/nap; Zajszint: 40 dB; Ára: kb. 18 000 Ft-tól

Hirdetés

 

 

Miért szeretjük?

Ez a csinos kis fekete apróság gyakorlatilag alig fogyaszt áramot, ezért ha egy kisebb helyiség páraproblémáját szeretnéd megoldani vele, akkor szépen, csendesen meghúzódhat a sarokban, és teheti a dolgát.

A legrosszabb esetben, azaz 80 százalékos páratartalom mellett egy jó 400 milliliternyi vizet gyűjt be a levegőből.

Ráadásul környezetbarát módon működik! Méretének köszönhetően nagyon könnyű is.

Hátrányok

Kicsi, olcsó, következésképp tényleg nem fog tudni többet a fent leírtaknál. Nagyobb szobák párátlanításához ne akard használni.

Kinek ajánljuk?

Annak, aki csak egy fürdőszobát, egy pici hálószobát vagy egy semmiképp sem nagy konyhát szeretne párátlanítani rendszeres jelleggel, vagy olyasvalakinek, aki több kisebb helyiség között vándoroltatná a szerkezetet.

A nagyteljesítményű

Electrolux EXD20DN4W

Teljesítmény: 440 W; Víztartály kapacitása: 3 l; Párátlanító teljesítmény: 20 liter/nap; Zajszint: 47 dB; Ára: kb. 65 000 Ft

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert könnyű mozgatni a kerekei révén, ráadásul több programmal is rendelkezik és időzíteni is lehet a működését. A nagy teljesítményének köszönhetően elképesztően hatékonyan szűri ki a párát a levegőből viszonylag nagy területeken is. Mindezek mellett az is nagy előnye, hogy ha megtelik a tartálya, akkor azt jelzi, így nem fog kiönteni meglepetésszerűen.

Hátrányok

Dög nehéz, így ha valahova nem tudjuk gurítani és emelni kell, arra érdemes lesz rákészülni. A kábele ennek is lehetne hosszabb, illetve melegíti a levegőt is, ami ilyenkor télvíz idején nem olyan nagy baj, de azért jó, ha tisztában vagyunk vele.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik különösen nagy páratartalommal rendelkező helyen élnek és ezen szeretnének valamicskét változtatni.

A fürdőszobai penészpusztító

Gorenje D20M Párátlanító készülék

Teljesítmény: 440 W; Víztartály kapacitása: 3 l; Párátlanító teljesítmény: 20 liter/nap; Zajszint: 50 dB; Ára: 57 900 Ft-tól

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert villámgyorsan képes kiszárítani a lakást és a fürdőszobai elpenészesedés ellen is hatékonyan tudja felvenni a küzdelmet.

Mindezek mellett rendelkezik külön ruhaszárító funkcióval is.

A görgőinek köszönhetően könnyedén mozgatható és a levegőszűrője is egyszerűen tisztítható. Ráadásul még jól is néz ki és egy kisebb szobában sem feltűnő.

Hátrányok

Elég hangos, ami nagyjából azt jelenti, hogy egy átlagos klímagéphez fogható hangerőt produkál.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik penészproblémákkal küszködnek.

Az okos

Fisher F-DRY202AE4-I párátlanító

Teljesítmény: 440 W; Víztartály kapacitása: 3 l; Párátlanító teljesítmény: 20 liter/nap; Zajszint: 46 dB; Ára: 54 899 Ft-tól

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Elsősorban azért, mert mindent tud és ugyanakkor csendes is. Naponta 20 liter vizet is képes összegyűjteni, automatikusan újraindul áramszünet után, időzíthető. Folyamatosan járatható.

Mindezeken felül nyitott ajtóknál egy egész ház páramentesítését is rá lehet bízni, ráadásul applikációról is vezérelhető, így a 21. századba is beléphetünk vele.

További jó hír, hogy nem is túl zajos.

Hátrányok

Az okosságával kapcsolatban rossz hír, hogy egy helyiségben kell lennie a routerrel ahhoz, hogy problémamentesen tudjon kapcsolódni a Wi-Fihez.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik egy nem túl nagy ház páramentesítésére vállalkoznának.