Egy kétszáz forintosokból álló gyűjteményért kétmillió forintot is adnának, de a tulajdonosok ennél többet várnak érte – írja a Világgazdaság a Díványra hivatkozva.
A ritka érmék szinte mindig komoly érdeklődést keltenek az aukciós oldalakon, és az elmúlt hetekben is több esetben jelentős összegekért keltek el régi valuták. Most azonban egy igazán egyedi pénzérme-gyűjtemény vált elérhetővé a Vatera aukcióján.
A különleges próbaveret-gyűjtemény hat darab, kapszulában tárolt, megkímélt állapotú kétszáz forintos érme foglal helyet, amelyeket 1992, 1993 és 1994 folyamán vertek.
A korábbi érméken a Magyar Nemzeti Bank régi épületének körvonalai és az akkori vezetők aláírásai szerepelnek, míg a két 1994-es változaton Deák Ferenc arcképe található.

A kétszáz forintos érmék különlegessége, hogy 50 százalékos ezüsttartalommal készültek, ami akkoriban egyedülálló volt a világon, hiszen ezüsttartalmú fizetőeszközök kizárólag Magyarországon voltak forgalomban.
A gyűjtemény licitje már meghaladta a kétmillió forintot, de az aukció leírása szerint a minimálárat még nem érték el, így a tulajdonosok egyelőre nem hajlandók megválni tőle.
A mintadarabok rendkívül ritkák, sőt, elképzelhető, hogy nem is készült belőlük másik példány, ezért a kiváló állapotú kétszázasok esetében kiszámíthatatlan, meddig emelkedhet a licitek.