Az iskolakezdés kifejezetten stresszes időszak tud lenni: óriási a választék, az árak gyakran megdöbbentően magasak, a gyerekek igényei pedig szinte kielégíthetetlenek. Mit érdemes megvenni, hol érdemes keresni és mi az, amire mindenképpen szüksége van, akár egy kisiskolásnak, akár egy gimnazistának? Most ahhoz próbálunk segítséget nyújtani, hogy a lehető legkevesebb idegeskedéssel sikerüljön kijutni az iskolakezdéshez szükséges tanszerek labirintusából! (Fontos: a tanszerlista iskolánként és évfolyamonként változhat, cikkünkben a teljesség igénye nélkül válogattunk termékeket.)
Tolltartók
A tolltartók széles választéka közül válogathatunk: érdemes átgondolni, milyen méretű és elrendezésű darabra van szüksége gyermekünknek életkora alapján, illetve melyik az a minta, amelyik tetszeni fog neki, és illik a többi tanszeréhez. Az Ars Una előre felszerelt sünis tolltartójával az írószerválasztás sem okoz gondot: a kedves külsejű darab tartalmaz mindent, amire egy alsós diáknak szüksége lehet. Az Ars Una fekete csőtolltartója pedig a felsősöknek lesz megfelelő: letisztult dizájnjával mindenféle táskához és ruházathoz remekül passzol.

- 1Cápás tolltartóBonami
- 2Sünis, töltött tolltartóIskolapont
- 3Rókás tolltartóBonami
- 4Fekete ARS UNA tolltartóIskolapont
- 5Járműves tolltartóBonami
A Rex London Road Trip cipzáros csőtolltartója az alsós és felsős járműrajongó diákok számára is remek választás lehet. A Squishmallows nagyméretű, cápás tolltartója inkább az alsó osztályok követelményeinek felel meg rengeteg ceruzatartójával, míg a rókás csőtolltartó inkább a felsős gyerekek számára lesz megfelelő.
Füzetek
A füzetek között sem könnyű eligazodni: másra van szüksége egy alsós és egy felsős, egy rajzolni szerető, vagy éppen a dolgok rendszerezésével küszködő csemetének. A 80 lapos, A4-es formátumú Ornamentica füzet sima lapokkal érkezik, ezért bármelyik tantárgyhoz remek választás lehet a felsősök számára. Ha azonban nem akarunk hosszú időre elköteleződni egy füzet mellett, válasszuk inkább az Ambitions 40 lapos, vegyes füzeteit: ezek ugyan hamarabb megtelnek, de biztosan nem marad üres lapjuk. Ha pedig egyáltalán nem szeretnénk füzetet váltani a tanév során, válasszuk a Street Pad százlapos, praktikus spirálfüzetét.

- 1Leveles Best Office
- 2SpirálfüzetIskolapont
- 3Szarvasos füzetIskolapont
- 5Jégvarázs füzetWebkids
Az alsósok számára pedig érdemes kisebb formátumú füzeteket választanunk: ilyen például a B5-ös vonalas Jégvarázs füzet, vagy a misztikus hangulatú, szarvasos Ars Una sima lapos füzet.
Írószerek
A szorgos mindennapok során gyermekeinknek szükségük lesz alap írószerekre: egyszerű, és könnyen cserélhető ceruzákra, tollakra és radírokra. Azonban az sem árt, ha időnként valamilyen különleges, személyes írószerrel dobjuk fel a tolltartó tartalmát: válogatásunkban mindkettő fajtát megtaláljuk. A Mancs Őrjáratos írószer-szett 50 darabos készlete mindent tartalmaz, amire egy alsós gyermeknek szüksége lehet rajz-, vagy akár technikaórán: a színes ceruzák, tollak és festékek mellett keverőtálat, hegyezőt és ollót is találunk ebben az összeállításban. Ha gyermekünk elsősorban ceruzákkal szeret alkotni, akkor a Bambino 24 darabos színes ceruzakészletét ajánljuk.

- 1Mancs Őrjárat szettWebkids
- 2Bambino színes ceruzaszettIskolapont
- 3Faber Castell hegyező-radírBest Office
- 4ICO Süni grafitceruzákBest Office
- 5Különleges filctollkészletBonami
Grafitceruzákra minden tanulónak szüksége lesz: az ICO Süni 12 darabos szettje akár egy egész tanévre is elegendő lehet. Ha pedig egy különleges radír-hegyezővel dobnánk fel az írószer-készletet, válasszuk a Faber-Castell dizájnos, katica-alakú többfunkciós eszközét. A cukiságokat kedvelő gyerekek emellett a Rex London tojás alakú emojis filctollszettjéért is rajongani fognak.
Művészeti kellékek
Rajz- és technikaórák során számos kellékre lehet szükségük a gyerekeknek. Az ICO Süni 6 darabos temperakészletéből rengeteg színárnyalat kikeverhető: ezzel a szettel bármilyen alkotás remekül megfesthető. Ha vízfestékkel dolgoznak a gyakorló művészek, a Crayola könnyedén tárolható, 12 színes palettája lesz a legjobb választás. Festés során ecsetekre is szüksége lesz a nebulóknak: az ICO Süni 5 darabos szettjében minden szükséges méretet megtalálnak.

- 1ICO Süni temperaPepita
- 2Vízfesték palettaJátéknet
- 3ICO Süni ecsetkészletJátéknet
- 4KörzőIskolapont
- 5VonalzókészletBest Office
Egyes matekfeladatokhoz is speciális kiegészítőkre lehet szükség: a Keyroad Fast Track választható színű körzője tökéletesen megfelel a célra, és kedvező áron kapható. A Cool By Victoria vonalzókészlete szintén könnyedén veszi az órai kihívásokat.
Amire még szükség lehet
A könnyed iskolakezdésben még számos egyéb eszköz segítheti a tanulókat. A füzetek rendezéséhez mindig jól jön egy mappa: az Ars Una virágos füzetdobozát az alsós diákoknak, míg a Panta Plast nagyalakú mappáját a felsősöknek ajánljuk. Amennyiben gyermekünk tízóraiját otthon készítjük el előre, az Ars Una kedves külsejű ételdoboza remek tároló lehet.

- 1Filc tárolódobozButlers
- 2Nagyalakú mappaBest Office
- 3Analóg karóraWebkids
- 4Ételhordó dobozIskolapont
- 5FüzetboxIskolapont
Az óra számait tanuló alsósok számára jól jöhet egy saját karóra, amin gyakorolhatnak: ez a Mickey egeres analóg karóra strapabíró, és a tanulásban is segítheti viselőjét. A házifeladatok írásához használt eszközök tárolására pedig minden háztartásban jól jöhet egy tárolódoboz, mint például a Felto filcből készült terméke.
A Startlap Vásárlás cikkeiben szereplő termékeket a szerkesztők szubjektíven válogatják. Azonban, ha vásárolsz valamit a fenti linkeken keresztül, partneri jutalékot kaphatunk.
Cikkünk frissült!
- Sulikezdés okosan: további ötletek és tippek az Akciós Újság Iskolakezdés oldalán.