A hűtőszekrény jobban fog hűteni és kevesebb áramot fog fogyasztani, ha ezt az alkatrészt megtisztítod
A hűtőszekrény a modern háztartások nélkülözhetetlen kelléke, és egyben a legnagyobb energiafogyasztóinak egyike. Éppen ezért ahogyan az sem mindegy, hogy milyen energiaosztályú készüléket vásárolunk, a hűtő karbantartására is érdemes ügyelni.

Fotó: Getty Images
Van egy alkatrész, amelyről az emberek általában elfeledkeznek a nagytakarítás során is, pedig a hűtő optimális működése szempontjából kulcsfontosságú, hogy mindig tiszta legyen – hívja fel a figyelmet az EnergoZrouti.
A hűtő kondenzátoráról van szó: ez az a bordázott fémrács, ami a legtöbb esetben a hűtőszekrény hátulján, illetve modern készülékek esetében inkább a gép alsó részén, egy védőrács mögött található.
A kondenzátorban hűtőközeg kering, amelynek a feladata a hő elvezetése a hűtőszekrény belsejéből a környezetbe.
Ha a kondenzátorra szennyeződés rakódik le – pl. állatszőr, haj, por, ételmaradékok, zsír, stb. – akkor az szigetelő rétegként kezd el működni, vagyis rontja a hőleadási kapacitást.
Mivel a kondenzátor nem tudja kellő mértékben leadni a hőt, a kompresszornak hosszabb ideig kell működnie, hogy a hűtő belsejében elérhessük a kívánt hőmérsékletet. Ez magasabb áramfogyasztást és a készülék gyorsabb elhasználódását eredményezi. A hűtőszekrény belső hőmérséklete is emelkedhet, ami pedig befolyásolhatja az élelmiszerek eltarthatósági idejét.
Amennyiben a kondenzátor erősen szennyezett, az energiafogyasztás akár 20-30 %-kal is emelkedhet.
Hogyan tisztítsuk meg a hűtő kondenzátorát?
Először is húzd ki a hűtőt a konnektorból, majd ezután keresd meg a kondenzátort. Ha régebbi modellről van szó, a dolog egyértelmű, újabb hűtőknél pedig először el kell távolítani a műanyag védőburkolatot is, de ez elég egyszerű.
A tisztításhoz puha porkefét használj, vagy ha ilyen nincs otthon, akkor egy ecsetet. Az éles tárgyak használatát mindenképp kerüld, hogy semmiképp se károsítsd a hűtő alkatrészeit.
Ha a hűtőszekrény alatti terület is koszos, ezt is kitakaríthatod, ugyanis a hűtő alatt felgyülemlett kosz akadályozhatja a levegő áramlását.
Egyes modern hűtőkben kis ventilátorok találhatók, amelyek a kondenzátor hűtésére szolgálnak. A ventilátorok is gyakran eltömődnek porral, ezért érdemes őket is megtisztítani.
Ha elkészültél, csatlakoztasd a készüléket az elektromos hálózathoz, és ellenőrizd, hogy minden rendben működik-e. A kondenzátor megtisztítása után a hűtőnek csendesebben kell működnie.
A megfelelő hőmérsékletet is beállíthatod: ez a hűtőszekrényben ideálisan körülbelül 4–6 °C, a fagyasztóban –18 °C. Mínusz egy fok 5%-kal növelheti az energiafogyasztást.

