Hamarosan kezdődik az ideiglenes piac kialakítása a Hunyadi téri vásárcsarnoknál, számol be róla a Világgazdaság. Júniustól az ideiglenes árusítóhelyeket használhatják a piac árusai: ekkor kezdődik a több mint százéves épület felújítása.
Hosszú ideje halogatják
“Február 17-étől elindul az ideiglenes piac kialakítása, és ezzel megkezdjük a Hunyadi téri vásárcsarnok sok évtizede várt belső felújítását” – írja a Facebookon Soproni Tamás, Terézváros polgármestere. “Első lépésként az őstermelői piac mellett, valamint a Szófia utcai oldalon egy rövidebb szakaszon kerítéseket állít fel a kivitelező és megkezdi az ideiglenes árusító helyekhez szükséges közművek kiépítését. Az ideiglenes piac kialakítása után, júliustól már itt működnek a csarnok jelenlegi árusai.
A belső és az őstermelői piac zavartalanul működik nyárig, és a bolhapiacokat is megtartjuk.”
A kerületi tanács már 1989-ben tervpályázatot írt ki a vásárcsarnok teljes felújítására, azonban a munka nem kezdődött el
– írja a polgármester. “A 90-es évek közepén és a 2000-es években is születtek tervek a teljes átalakításra: a piac helyét egy szupermarket vette volna át, ezzel párhuzamosan pedig mélygarázs került volna a Hunyadi tér alá.”

“Az előző önkormányzati vezetés már tovább jutott a tervezésnél és 2019-re megújult az épület teljes homlokzata, de a belsőt teljesen érintetlenül hagyták. Érthető okokból:
akkori árakon 6 milliárd forint lett volna a rekonstrukció,
ezért a terézvárosi önkormányzat mostani vezetése új terveket készíttetett. A most lezárult közbeszerzés eredményeként a csarnokot nettó 2,92 milliárd forintért a Magyar Építő Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma újítja fel 2025-27-ben teljes mértékben önkormányzati forrásból, a munkákat pedig a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. koordinálja.”
A közel 130 éves épületet IV. számú fővárosi vásárcsarnok néven 1897-ben adták át Czigler Dezső tervei alapján. Az épület állaga a 2. világháború utáni időszakban folyamatosan romlott: a pincéje beázott, ezért a 80-as évek végén alulról szigetelték, elhárítva ezzel az omlásveszélyt. A ma ismert formáját a 80-as évek során nyerte el az épület: akkor építették be középre a ma is használt pavilonokat.