10-15 évnyi építkezés várhat Rákosrendezőre, ezt követően azonban meredeken megemelkedhetnek az itteni ingatlanárak a Grand Budapest néven beharangozott, korábban “Mini-Dubajként” ismert beruházások miatt, számol be róla a Világgazdaság. Az első lakások várhatóan 2030 után készülnek csak el.
Rozsdaövezetből felhőkarcoló-negyed
Budapest XIII. és a XIV. kerülete között elhelyezkedő Rákosrendező évek óta kimaradt az ingatlanár-emelkedésből, ami a környező területeket jellemezte: a rozsdaövezetként számon tartott környéken kevesen kerestek lakást. Ez azonban a hétfőn bejelentett adásvételi szerződéssel megváltozhat: a korábban Mini-Dubajként emlegetett Grand Budapest projekt során nemcsak új épületeket húznak majd fel a területen, hanem számos infrastrukturális fejlesztés is várható. Ez a környék ingatlanárain is megmutatkozik majd.

A tervek szerint a 100 hektáros területen 35-40 hektár közterületként és parkként funkcionál majd, a további földterületeken pedig ingatlanokat húznak fel – a limitált hely miatt inkább fölfele, mint oldalirányba terjeszkedve. Ennek eredményeként
a Mol Campusnál akár kétszer-háromszor magasabb felhőkarcolók is épülhetnek
– nyilatkozta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Világgazdaságnak. Fontos megjegyezni azonban, hogy a Építési és Közlekedési Minisztérium elutasítja a toronyházak építését. Amennyiben a felhőkarcolók mégis megépülnek, a technológiai fejlesztések beépülnek az árakba: a szakértő szerint
akár 4-5 millió forintos négyzetméterárakkal is számolhatunk majd.
Mi lesz a már meglévő épületekkel?
Az, hogy a fejlesztések hogyan hatnak a rákosrendezői ingatlanok piaci értékére, több tényezőtől függ:
nem mindegy, hogy a környező lakások hol helyezkednek el az egyes fejlesztésekhez képest,
mivel az építkezés nagy területen zajlik. A korábbi példák – mint a Duna-menti Marina-part, illetve a Kopaszi-gát mellett felépült új városrészek – tapasztalatai alapján az infrastrukturális beruházások nagy eséllyel hatással lesznek a helyi ingatlanok áraira. A változás azonban nem azonnal fog megtörténni: a terület az elkövetkező 10-15 évben építkezések helyszíne lesz, ami nem kedvez az áraknak.