Egy nagy és drága modell végzett az élen a Tudatos Vásárlók Egyesületének elektromos főzőlap-tesztje során, számolt be róla a Pénzcentrum. A második és a harmadik helyezettek azonban már kisebb és pénztárcabarátabb modellek: nézzük, milyen szempontok alapján vizsgálták őket!
22 márkát teszteltek
A tesztet 22, itthon is forgalmazott márka – az AEG, a Beko, a Bosch, a Candy, a Domo, az ECG, az Electrolux, az Elica, az Esperanza, a Gorenje, a Hyundai, az Ikea, az Indesit, a Miele, a Mora, a Neff, a Samsung, a Sencor, a Severin, a Siemens, a Smeg és a Whirlpool – 73 termékén végezték el.
A próba során több szempontból megvizsgálták a termékeket: tesztelték hatékonyságukat, könnyű használhatóságukat, a zajszintet, az energiafogyasztást, illetve a biztonságot is. A legjobb termékeket a tesztek során kapott összesített eredmények alapján választották ki.
Jelentős különbségek
A tesztek során jelentős különbségek rajzolódtak ki egyes típusok között: kiderült például, hogy
egy liter víz felforralása kettő, de akár hét percig is eltarthat.
A négy palacsinta elkészítéséhez szükséges idő 7 és fél és 12 és fél perc között mozgott, azonban azt is fontos kiemelni, hogy nem a leggyorsabb főzőlapon készült el a legszebb palacsinta. A sült krumpli elkészítése tárta fel a leglátványosabb különbséget: a legrosszabbul teljesítő termékek a tesztidő 45 perce alatt – melybe beletartozik az olaj kellő hőmérsékletre való melegítése – egy adag (500g) sült krumplit sikerült sütni, míg a legjobbak teljesítőkkel ugyanennyi idő alatt négy adagot is lesütöttek a tesztelők.

Meglepő módon minden harmadik termék tesztje során probléma akadt az összes zóna egyidejű használatakor: ha szeretünk egyszerre többféle dolgot is főzni, ez különösen fontos információ lehet a választás során. A biztonsági tesztek is érdekes eredményeket hoztak: a termikus biztonság egyáltalán nem minden modellnél garantált. Ugyan egy tesztalany sem bukott meg, de előfordult, hogy a keret 90 °C-ra, míg a főzőlapok közötti terület akár 100 °C-ra is felmelegedett. Energiafogyasztás szempontjából 28 tesztelt termék ért el az átlagnál rosszabb eredményt: ezt a faktort tehát mindenképp érdemes ellenőrizni vásárlás előtt.
Ezek voltak a legjobbak
A termékek átlagárai a teszt publikálásakor 34 ezer és másfél millió forint között mozogtak. A legjobb termék a Bosch PIV975DC1E indukciós főzőlapja lett: ezt 411 ezer forintos átlagáron tudjuk megvásárolni, ugyanakkor 90 centis szélességével ez a darab nem minden konyhában férne el.
A dobogó további fokaira azonban már csupán 60 centi átmérőjű termékek kerültek, melyek szinte bárhova beilleszthetők. Az AEG, a Bosch, az Electrolux, az Ikea és a Siemens termékei törtek a lista élére, 124 ezer és 279 ezer forint közötti átlagáron.