Minden szülő tudja, milyen sok pénzt visz el a tanévkezdés, így ahol lehet, igyekeznek spórolni. A gyerekcipő kiemelten egy olyan kategória, ami fejtörést okoz, hiszen a kicsik nőnek, mint a gomba, így kétszer is meg kell gondolni, mennyi pénzt érdemes áldozni a lábbelijeikre. Szerencsére most kedvezményesen lehet hozzájutni márkás, dizájnos darabokhoz, ráadásul
ha legalább 24 ezer forint értékben vásárolsz az ecipo.hu-n, akkor 50-70 % kedvezményt kapsz egy hátizsákra is.
Ez az akció 2020. szeptember 6-ig tart, tehát még van idő nézelődni. Addig is összegyűjtöttünk néhány kedvcsináló cipellőt fiúcskáknak és kislányoknak egyaránt, amit érdemes lehet beszerezni.
![Akciós gyerekcipők Startlap Vásárlás Akciós gyerekcipők](https://www.startlap.hu/vasarlas/uploads/2020/08/cipo5-755x730.jpg)
Lányoknak
Ami semmiképp sem maradhat ki, az az ünneplő cipő, hiszen az évnyitóra, iskolai ünnepélyekre és egyéb eseményekre bizony kell a csinos kis kopogós. Az ifjú hölgyeknek a Zarro 1,5 centis sarokkal rendelkező darabját ajánljuk, míg azoknak, akik nem szívesen kopognának a folyosón, azok a Renbut balerinájával is tökéletesen elégedettek lesznek. Mindkettő bőr és passzol bármilyen iskolai egyenruhához.
“Csak add a lányra a megfelelő cipőt, és meghódítja benne a világot” – Bette Midler.
Bár a szeptember már átmeneti hónap, talán még belefér, hogy egyszer-egyszer szandált öltsön magára az iskolába siető lányka. A BIBI bőrszandálja arany mellett piros és sárga színben is elérhető, elegáns és vagány csajok is bátran viselhetik, akárcsak a Guess lábbelijét, aminek a talpa csupán 2,5 centiméter vastag, így a hétköznapokban is kényelmes.
![](https://www.startlap.hu/vasarlas/uploads/2020/08/cipo1.jpg)
Az őszre készülve előtérbe kerülnek a zárt cipők – ezekből is jócskán lehet válogatni az ecipo.hu-n. Kevésbé sportos az EMU Australia darabja, ami a késő nyári időben nagyszerű választás lehet, míg a egy kicsit sportosabb stílust képvisel a Colors of California szíves csodája. Azok a lányok, akik inkább a belevaló, laza viseleteket kedvelik, nekik ajánljuk az adidas vagy a Pepe Jeans sportcipőjét.
![](https://www.startlap.hu/vasarlas/uploads/2020/08/cipo2.jpg)
Fiúknak
A fiúknak is kell egy csinos alkalmi cipő, lehetőleg fekete. Azok a gyerkőcök, akik azonban a hétköznapokban is az elegánsabb vonalat képviselik, nekik be lehet szerezni egy lazább bőr félcipőt fűzővel – vagy egyszerűbb a fűző nélküli, belebújós verzió. Elkél a szekrényben egy Birkenstock szandál is a jobb időkre.
![](https://www.startlap.hu/vasarlas/uploads/2020/08/cipo3.jpg)
A legtöbb kissrác persze a látványos, menő sportcipőkre vágyik, nagy kedvenc lehet a Bartek különleges modellje, ami a lenti narancssárgán kívül kék és piros színben is kapható. Örökzöld és megunhatatlan a Converse tornacipője és a Levi’s teniszcipője, amikhez most szintén kedvezményes, alacsony áron lehet hozzájutni. Végezetül a New Balance lábbelijét is elhoztuk, ami rengeteg színben pompázik, ember legyen a talpán, aki kiválasztja egyet.
![](https://www.startlap.hu/vasarlas/uploads/2020/08/cipo4.jpg)