A halloweenre sokan hajlamosak valamilyen új keletű, amerikai hóbortként gondolni, holott az ünnep maga időben jóval messzebbre nyúlik vissza. Már a druidák is hittek benne, hogy az év egy napján elvékonyodik a határ az élők és a holtak világa között és ilyenkor a halottak visszatérnek közénk kísérteni. A halloween később persze tényleg az egyik legfontosabb angolszász ünnep lett, amit sokáig sikk volt nem szeretni – mára azonban szerencsére ez megváltozott.

A tökfaragás, az ijesztő jelmezek és a cukorkagyűjtögetés ugyanis egyáltalán nem ördögtől való dolgok, sőt – akár
az egész család számára szórakoztató program lehet feldíszíteni a lakást, közösen készülni és aztán együtt rettegni egy kicsit.
Ebben próbálunk meg most segíteni az idei év legjobb halloweeni kiegészítőivel.
Kültéri dekorációk
Halloween alkalmával sokan nem csak belülről, de kívülről is feldíszítik az otthonukat, amire egyébként tökéletes megoldás lehet a különféle módokon kifaragott tök is, de ma már egyre több, kifejezetten erre az időszakra kitalált dekorációs elem is kapható a piacon.

- 1Halloween táblaAllegro
- 2Ajtóra akasztható denevérAllegro
- 3Lézer fényvetítőPepita
- 4Csontváz kézAliexpress
- 5PókhálóPepita
Az udvar-bejárat vagy kertkapu kapjon kiemelt figyelmet az idei dekorban– egy ilyen vicces feliratos tábla (1) már jó előre jelzi, hogy itt bizony bulit tartanak. A nagyméretű, rugalmas pókhálóval (5) a kert bokrait, kerítését vagy akár magát a verandát is beboríthatod – garantált lesz a hátborzongató hatás. Mozgó fényekkel, színes vetítéssel pedig a ház homlokzata vagy a kert egyik sarka válhat félelmetessé, ebben segít ez a kompakt kis fényvetítő (3). Az első benyomás nagyon fontos – ez a fellógatható denevér dísz (2) már az ajtónál előre jelzi, mire számítsanak a vendégek. A kertbe vagy előkertbe helyezve az este sötétjében igazán meglepő hatást érhetsz el ezzel a földből kikelő csontvázzal (4).
Tipp: A kültéri dekorációknál ügyelj arra, hogy legyen elegendő fényforrás (pl. reflektor, a fenti fényvetítő vagy akár egy mozgásérzékelős lámpa), mert a fekete-sötét motívumok csak akkor válnak igazán hatásossá, ha jól láthatóak.
Fényforrások – nem csak halloweenre
Az ősz beköszöntével, a nappalok rövidülésével a különböző, ház körüli fényforrások fontossága jelentősen megnő. A karácsonyi égősorokat természetesen mindannyian jól ismerjük, de szerencsére a piacon sok, kifejezetten a halloweeni időszakra készített terméket is találunk.

Használj LED-gyertyákat, ezek sokkal biztonságosabbak. A lilás boszorkány gyertya (3) például azonnal megteremti a hamisíthatatlan Halloween-hangulatot. Egy rémisztő tökarcú gyertyatartóval (1 és 5) is témába illő fénydekorációt kaphatsz – ezek az ízig-vérig halloweeni darabok igazán jó választás, ha meg szeretnéd döbbenteni a vendégeidet. Klasszikus tökdekoráció kombinálva fénnyel (2) – remekül működik ablakban vagy az asztal közepén is. Ha szeretnél egy kis játékosságot is a fénydekorációba csempészni – a macskamotívumos fényfüzér (4) lesz a kedvenced.
Tipp: A fénydekorációknál gondolj arra is, hogy a fények ne legyenek túlságosan erősek – a cél a kísérteties hangulat, nem a vakító fényesség.
Jelmezek kicsiknek és nagyoknak
A halloweent a töklámpáson kívül talán semmi sem jellemzi jobban, mint a különféle ijesztő vagy kevésbé ijesztő jelmezek. A beöltözés hagyománya egyébként egyidős magával az ünneppel: mivel a druidák hittek abban, hogy a halottak visszatérnek egy napra az élők közé kísérteni, ezért próbáltak előlük elrejtőzni és erre tökéletes megoldásnak tűnt az, hogy jelmezek és maszkok mögé rejtik el magukat. Az évek során aztán ezeknek a jelmezeknek a gyártása igazi iparággá nőtte ki magát, bár az utóbbi időszakban mintha a visszafogottabb, egyszerűbb jelmezek lennének igazán népszerűek – sőt,
mivel hazánkban még nem is igazán jellemző a beöltözés halloween alkalmával, ezért a vásárlók rendszerint csak egy-egy kiegészítőt választanak az ünnepre.

- 1Vámpír kontaktlencseAlensa
- 2Rémisztő maszkPepita
- 3Boszorkánysapka4home
- 4DenevérköpenyHéliumking
- 5Wednesday jelmezAlza
A vámpír kontaktlencse(1) tökéletes és vérfagyasztó kiegészítője lehet az idei jelmezednek: vérvörös szemeket varázsol viselőjének. A boszorkánysapka (3) klasszikus darab – ha boszorkánynak öltöznél, ez a stílusos kék, színes pókhálóval dizájnolt kiegészítő elengedhetetlen. Ha viszont valami ennél is mozgalmasabb jelmezre vágysz, a felnőtteknek készült denevérköpeny (4) mentheti meg az estéd. Kicsiknek a cuki Wednesday-jelmez (5) trendi választás lehet. Akik igazán félelmetes hatást szeretnének, de nem sokat pepecselnének a beöltözéssel: ők választhatják a vérfagyasztó Michael Myers maszkot (2).
Tipp: A jelmeznél ne feledkezz meg a kiegészítőkről (kesztyű, smink, cipő), mert ezek nélkül kevésbé lesz teljes az összkép.
Ijesztő figurák, dekorációk
A halloweeni kiegészítők tárháza hatalmas, de vannak olyan elemei, amik állandóak, amik nélkül ma már elképzelni sem tudnánk ezt az ünnepet, mint például a csontvázak különböző formái.

- 1DenevérlufiHéliumking
- 2Plüss pókButlers
- 3Fellógatott csontvázHéliumking
- 4Sikító szellemdémond ajtódíszPepita
- 5Mű izéPepita
A nagy méretű denevér lufi (1), az egyik falon vagy a bejárat felett igazán látványos dekoráció lehet. A mennyezetről vagy faágakról lógó óriási csontváz-figura (3) pedig különösen látványos a “háromdimenziós” térben. Igazán hátborzongató kiegészítő ez a mű Izé (5) – jól használható sarokban, asztal alá lógatva vagy lépcsőnél de szuperül kombinálható a Wednesday-jelmezzel is. Ha az ajtó elé lógatod ezt a hatalmas sikító szellem démont (4), a vendégekbe már érkezéskor belefagy majd a szó: 75 centiméter magas és beszélni is tud. Ha viszont nem akarod túlságosan ijesztőre venni a hangulatot, egy kedves plüss pók (2) is lehet dekoráció: gyerekbarátabb megoldásként is remek, ráadásul nagyon puha.
Tipp: A figurákat vagy szobrokat egymással is kombinálhatod, például a csontváz-figura mögött világíts egy mozgásérzékelős fényjelzéssel – így sokkal „élőbbnek” hat majd az összkép.
Konyhai dekorok
A halloween sok esetben már különféle izgalmas, sőt, akár hátborzongató falatokkal is összeköthető, ezeket pedig nem mindegy, hogyan tálaljuk. Egy dizájnos tematikus futó vagy egy csontvázkéz-pohár jó szolgálatot tehet az ünnepi vendégvárásnál.

- 1Szellem bögreButlers
- 2Abrosz koponyákkalHéliumking
- 3Asztali futóHéliumking
- 4Csontváz pohárHéliumking
- 5Csontváz felespohárHéliumking
Ez az italospohár (4) úgy néz ki, mintha egy csontváz kéz tartaná – garantáltan beszédtéma lesz az italos sarokban. Ez a rémisztő asztali futó csontvázmintával (3) azonnal horror-hangulatot teremt a partin. A nagy méretű terítő koponyamintákkal (2) szintén beleillik a sötétebb, tematikus asztaldekorációba. A csontvázas felespohárból (5) sokkal jobban csúsznak majd a rémisztő röviditalok. Egy kicsit játékosabb darab – a szellem-bögre (1) különösen jól illik reggelihez vagy desszertasztalhoz, amikor még nem tombol annyira a buli.
Tipp: Az asztali dekorációknál javasolt visszafogott, sötétebb színek (fekete, sötétszürke) használata, és hagyd, hogy a mintázatok (csontváz, koponya, szellem) legyenek a fókuszban — így nem lesz túlzsúfolt az összkép, de mégis karakteres marad a teríték.
A dekorációk mellett ne feledkezz meg a hangulatról sem: halk, mégis ijesztő háttérzene, gyenge, sejtelmes megvilágítás és sötétebb árnyalatok használata — ezekkel együtt válik igazán emlékezetessé a teljes Halloween-élmény.
Tökfaragás kezdőknek
A töklámpás egyértelműen a halloween legfontosabb dekorációs eleme – a boltok polcain kismillió különböző, már előre elkészített, fémből és egyéb anyagból készül töklámpást találhatunk, de jó családi, baráti program lehet az otthoni közös tökfaragás is. Először is
érdemes meghatározni, hogy mit szeretnénk végeredményként látni, ez ugyanis fontos abból a szempontból, hogy mekkora tököt választunk.

A legtöbben általában a tetejét vágják le a töknek, de sokkal egyszerűbb megoldás, ha az aljától szabadulunk meg előbb, hiszen így csak rá kell helyezni az elkészült alkotást a gyertyára, nem kell vele tovább bajlódni. Arról pedig semmi esetre sem érdemes megfeledkezni, hogy a folyamat közben kiszárítsuk majd később kevés olajon megpirítsuk a magokat: ez ugyanis tökéletes nassolnivaló lehet a hideg, őszi estékre.
A Startlap Vásárlás cikkeiben szereplő termékeket a szerkesztők szubjektíven válogatják. Azonban, ha vásárolsz valamit a fenti linkeken keresztül, partneri jutalékot kaphatunk.
