Jön a sávos nyugdíjemelés: akár 12 ezer forinttal is többet kaphatnak az idősek, de nem mindenki jár ugyanúgy
Több százezer nyugdíjas számíthat magasabb járandóságra jövő januártól, de hogy pontosan mennyi pluszpénz érkezhet, az elsősorban a jelenlegi nyugdíj összegétől függ. A Tisza-kormány tervei szerint 2027-ben nem csak az általános, 3 százalékos emelés lépne életbe, hanem a legkevesebb pénzből élő idősek külön kiegészítést is kapnának. A legalacsonyabb nyugdíjakat havi 120 ezer forintra emelnék, másoknak pedig további 6-12 ezer forint járhatna – írja a Kontroll.
A kormány október 31-én közzétett tájékoztatása szerint az intézkedés mintegy 455 ezer nyugdíjast érinthet. A korábban nyilvánosságra hozott jogszabálytervezetekből ugyanakkor az is kiderül, hogy a szabályok nem minden ellátásra vonatkoznának egyformán, és több olyan részlet is szerepel bennük, amely a kormányzati közleményből kimaradt.
Kinek mennyivel emelkedhet a nyugdíja 2027-ben?
A tervek szerint januárban először valamennyi érintett nyugdíjat 3 százalékkal emelnének meg. Ezután következne a külön kiegészítés, amelynek összege attól függne, hogy az általános emelés után mekkora járandóságot kap az érintett.
A legnagyobb változás azokra vár, akiknek a nyugdíja a 3 százalékos növelést követően sem érné el a havi 108 ezer forintot. Az ő ellátásukat egységesen 120 ezer forintra egészítenék ki.
A 108 ezer forint feletti, de legfeljebb 125 ezer forintos nyugdíjakhoz havi 12 ezer forintot adnának hozzá. Ez azt jelenti, hogy aki az általános emelést követően például 120 ezer forintot kapna, annak a járandósága végül 132 ezer forintra nőhet.
A magasabb nyugdíjaknál viszont fokozatosan csökkenne a külön juttatás:
- 125 ezer forint felett, legfeljebb 130 ezer forintig havi 10 ezer forinttal emelnék a nyugdíjat.
- 130 ezer forint felett, legfeljebb 135 ezer forintig további 8 ezer forint járna.
- 135 ezer forint felett, legfeljebb 140 ezer forintig 6 ezer forintos kiegészítés érkezne.
- 140 ezer forint felett, de 146 ezer forint alatt a járandóságot egységesen 146 ezer forintra egészítenék ki.
Akinek az általános emelés után már meghaladná a nyugdíja a 146 ezer forintot, az a tervek szerint nem részesülne további sávos kiegészítésben.
Bár a sávos rendszer elsőre egyszerűnek tűnhet, a részletes szabályok ennél valamivel összetettebbek. Az október elején közzétett rendelettervezet ugyanis három további minimumösszeget is meghatároz.
Ezekkel azt szeretnék elkerülni, hogy valaki pusztán azért kapjon végül kevesebb pénzt, mert a nyugdíja néhány forinttal átlépett egy sávhatárt.
A 125 és 130 ezer forint közötti nyugdíjaknál például a 10 ezer forintos kiegészítés mellett azt is előírnák, hogy a megemelt összeg nem lehet kevesebb 137 ezer forintnál. A következő sávban legalább 140 ezer, a 135 és 140 ezer forint közötti járandóságoknál pedig minimum 143 ezer forintot kellene biztosítani.
Nem minden nyugdíjasra vonatkozna a 120 ezres minimum
A tervezett 120 ezer forintos alsó határ nem automatikusan vonatkozna valamennyi nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásra. Az újonnan megállapított teljes öregségi nyugdíjak esetében ez lenne a garantált minimum, míg a már folyósított, arra jogosult ellátásoknál a sávos felzárkóztatás szabályai alapján történne az emelés.
A résznyugdíjakra és a kivételes nyugdíjakra külön rendelkezések vonatkoznának. A hozzátartozói ellátásoknál szintén eltérő összegek szerepelnek a tervekben: egyes özvegyi nyugdíjaknál 36 ezer forintos, a 2027-től megállapított árvaellátásoknál pedig 60 ezer forintos alsó határt határoznának meg.
A változások egyik legfontosabb eleme, hogy a 2008 óta változatlan, havi 28 500 forintos öregséginyugdíj-minimum helyébe 120 ezer forint lépne. Ezt az új összeget 2028-tól évente az inflációhoz igazítanák.

Közel 123 milliárd forintot szánnak a nyugdíjemelésre
A tervezett intézkedések költsége sem elhanyagolható. A kormány augusztusban készített hatásvizsgálata alapján 2027-ben 122,9 milliárd forintot fordítanának a változtatásokra, amelynek fedezetét a jövő évi költségvetés biztosítaná.
A nyugdíjak és a kapcsolódó ellátások emelésénél körülbelül 455 ezer érintettel számolnak, de a támogatások köre ennél szélesebb. A tervek további 238 ezer megváltozott munkaképességű személyt, valamint 8500, időskorúak járadékára jogosult embert is érintenek.
Mennyi most az átlagnyugdíj Magyarországon?
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2026 augusztusában 264 400 forint volt az átlagos öregségi nyugdíj Magyarországon. A medián ennél jóval alacsonyabban, 232 800 forinton alakult.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy az öregségi nyugdíjasok fele havi 232 800 forintnál kevesebb járandóságot kapott.
A következő évi emelések szempontjából az infláció alakulása is meghatározó. Szeptemberben az éves pénzromlás 1,6 százalék volt, a januári nyugdíjemelés mértékét azonban nem ez az adat, hanem a következő évre tervezett infláció alapján állapítják meg.
Ezen a ponton némi eltérés is látható a kormányzati számok között. Az október 31-i közlemény 2026-ra 3 százalékos inflációt említ, miközben a benyújtott költségvetés az idei évre 1,7 százalékos, 2027-re pedig 3 százalékos pénzromlással számol.
A nyugdíjtörvény értelmében a januári emelésnél az adott évre tervezett inflációt kell figyelembe venni. A Magyar Nemzeti Bank 2027-re 3,1 százalékos inflációt prognosztizál.
Amennyiben a tényleges áremelkedés a tervezettnél magasabb lesz, 2027 novemberében nyugdíjkorrekcióra is sor kerülhet.
A 13. havi nyugdíj mellett új juttatás is érkezhet
A kisnyugdíjak emelése mellett más változtatásokra is készül a kabinet. A kormány tájékoztatása szerint 2027-ben is megmaradna a teljes 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi járandóság eddig bevezetett, egyheti része.
Utóbbival kapcsolatban ugyanakkor lényeges, hogy a Költségvetési Tanács október végén készített jelentése szerint a 2027-es büdzsé tervezete nem tartalmazza a 14. havi nyugdíj második heti részletének bevezetését.
Újdonság lehet viszont a nyugdíjas SZÉP-kártya, amelyet szintén jövőre indítanának el. A kormány számításai szerint az első kifizetés mintegy 2,2 millió olyan embert érinthet, akinek a havi nyugdíja nem éri el az 500 ezer forintot. A kártyán rendelkezésre álló összeget a pihenés mellett élelmiszerre és gyógyszerekre is fel lehetne használni.
A változások végleges formáját az elfogadott költségvetés és a kapcsolódó jogszabályok határozzák majd meg.

