Alig 21 évesen a milliárdosok körébe tartozik Amelie Voigt Trejes, aki egy brazil ipari vállalatból származó családi vagyon révén került a világ leggazdagabb fiataljai közé. A Forbes jelenlegi adatai szerint mintegy 1,1 milliárd dolláros (347 milliárd forintos) vagyonnal rendelkezik.
A lap listáján szereplők többsége olyan családok örököse, amelyek évtizedek vagy akár több mint egy évszázad alatt építettek fel jelentős vállalatbirodalmakat. Van közöttük gyógyszeripari, szemüvegipari és videojátékos örökség is, miközben többen közülük nem vesznek részt az általuk birtokolt cégek napi irányításában. Nézzük az első öt helyezettet.
Amelie Voigt Trejes egy hatvanéves cégnek köszönheti a pénzét
A világ legfiatalabb milliárdosa a 21 éves brazil Amelie Voigt Trejes, akinek vagyonát a Forbes mintegy 1,1 milliárd dollárra (347 milliárd forintra) becsüli. A vagyon forrása a WEG-ben meglévő családi érdekeltség.
A vállalatot Amelie nagyapja, Werner Ricardo Voigt alapította két társával, Eggon João da Silvával és Geraldo Werninghausszal 1961-ben.

Amelie nem vesz részt a WEG napi vezetésében, és igazgatósági pozíciót sem tölt be a vállalatnál. A Forbes szerint ugyanakkor jelentős részvényes, ahogy ikertestvérei, Pedro és Felipe Voigt Trejes is komoly érdekeltséggel rendelkeznek a cégben.
A WEG tőzsdén jegyzett multinacionális vállalat, amely elektromos motorokat és más ipari berendezéseket gyárt. A cég több mint tíz országban rendelkezik gyártókapacitással, éves bevétele pedig nagyjából 7 milliárd dollár.
Johannes von Baumbach a gyógyszeripar által gazdagodott meg
A német Johannes von Baumbach szintén 21 éves, és a Forbes szerint vagyonának forrása a család gyógyszeripari érdekeltsége, a Boehringer Ingelheim.
Vagyonát mintegy 6,5 milliárd dollárra (2049 milliárd forintra) becsülik, vagyis közel 2,05 ezermilliárd forintnyi érdekeltséggel rendelkezik.
A Boehringer Ingelheimt 1885-ben alapították, és a vállalat azóta is a család tulajdonában maradt.
Ma a világ egyik legnagyobb magántulajdonban lévő gyógyszeripari vállalata, mintegy 53 ezer alkalmazottjuk van, és 130 ország piacán vannak jelen.
A cég többek között akrónikus obstruktív tüdőbetegség, a véralvadásgátlás és a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszereiről ismert.
Lívia Voigt de Assis egy ismerős vállalatot örökölt
A brazil Lívia Voigt de Assis szintén a WEG örököse. A 22 éves milliárdos vagyonát a Forbes mintegy 1,4 milliárd dollárra (441 milliárd forintra) becsüli.
Lívia a vállalat egyik jelentős egyéni részvényese, ugyanakkor nem tölt be vezetői vagy igazgatósági tisztséget a WEG-nél. A családi vagyon jelentős része abból a vállalatból származik, amelyet még nagyapja indított el több mint hat évtizeddel ezelőtt.
A Voigt család több tagja is jelentős WEG-részvényes, a vállalat különösen fontos szerepet játszik a család vagyonában.
Clemente Del Vecchiót egy szemészeti vállalkozás tette gazdaggá
Az olasz Clemente Del Vecchio 22 éves, vagyonát a Forbes jelenlegi becslése mintegy 5,7 milliárd dollárra (1797 milliárd forintra) teszi.
Édesapja Leonardo Del Vecchio volt, az EssilorLuxottica néhai elnöke és a Luxottica alapítója, aki 2022-ben halt meg.
A vállalat szemészeti lencséket, berendezéseket és eszközöket, dioptriás szemüvegeket és napszemüvegeket tervez, gyárt és forgalmaz.
Clemente apja halála után a családi Delfin holdingban örökölt 12,5 százalékos részesedést, a mostohaanyjával és testvéreivel együtt.
A Delfin egyik legfontosabb eszköze az EssilorLuxotticában meglévő részesedés, de a családi vagyon ennél jóval szélesebb. A holding a Generali biztosítóban, a Monte dei Paschi di Siena és az UniCredit bankokban, valamint a Covivio ingatlanfejlesztőben is rendelkezik érdekeltséggel.
Clemente ráadásul már 18 évesen milliárdos lett, amikor apja 2022-es halála után hozzá került az örökölt részesedés.
Kim Jung-youn a videójátékokban érdekelt
A dél-koreai Kim Jung-youn 22 éves, vagyonát a Forbes mintegy 1,6 milliárd dollárra (504 milliárd forintra) becsüli. Vagyonának alapját a videojáték-iparban szerzett családi érdekeltség adja.
Édesapja, Kim Jung-ju alapította 1994-ben a Nexont, amely az online videojáték-ipar egyik jelentős szereplője.
A vállalat legismertebb játékai közé tartozik a MapleStory és a Dungeon & Fighter.
Jung-youn és nővére, Jung-min egyaránt részesedéssel rendelkeznek az NXC-ben, amely a Nexon legnagyobb részvényese. A testvérek vagyonuk jelentős részét édesapjuktól örökölték, aki 2022-ben halt meg. Egyikük sem vesz részt a Nexon napi működtetésében.

