Megszólalt a szakértő: mintha mikrohullámú sütőt tennél a fejedre! Egészségtelen a Bluetooth-fülhallgatók használata?
Dr. Patricio Ochoa, a hosszú élet szakértője egyik friss videójában a Bluetooth-fülhallgatók használatáról beszélt. „Bluetooth-fülhallgatót használni olyan, mintha mikrohullámú sütőt tennél a fejedre” – jelentette ki. De rögtön hozzátette: a valóságban kevésbé drámai hatással bírnak a Bluetooth-szal működő eszközök. Nézzük, valóban egészségtelenek-e!
A WHO is elmondta: nem kell aggódnunk
A szakértő elmagyarázta, hogy bár a Bluetooth-eszközök és a mikrohullámú sütők hasonló típusú elektromágneses hullámokat használnak, a döntő különbség az energia szintjében van:
a fülhallgatók rendkívül alacsony teljesítménnyel működnek, így nem képesek felmelegíteni az agyat, károsítani az idegsejteket vagy sejtszintű elváltozásokat okozni.
Ochoa hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést a tudomány már vizsgálta. A jelenlegi kutatások alapján nincs bizonyíték arra, hogy a Bluetooth-fülhallgatók használata agykárosodást vagy daganatos megbetegedést okozna. A mai ismeretek szerint tehát nem kell attól tartani, hogy zenehallgatás közben „megsülne” az agyunk.

A szakértő arra is kitért, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és friss tudományos áttekintések sem találtak meggyőző bizonyítékot komoly egészségügyi kockázatra a Bluetooth-fülhallgatók kapcsán. A téma ugyan időről időre aggodalmat kelt, de a rendelkezésre álló adatok megnyugtatóak.
Ugyanakkor ha valaki továbbra is bizonytalan vagy szorong a vezeték nélküli technológia miatt, a szakértő szerint egyszerű megoldás lehet a vezetékes fülhallgatók használata. Bár a Bluetooth-eszközök rendkívül népszerűek, továbbra is kaphatók termékek azok számára, akik inkább a hagyományos megoldásokat részesítik előnyben.

