A Netflixen futó KPop Demon Hunters – magyarul K-pop démonvadászok – vezeti a streaming platform filmjeinek toplistáját. Soha ennyien még nem néztek meg egyetlen filmet a Netflixen: 236 millió megtekintésnél jár, ami egyetlen produkciónak sem sikerült korábban. Egyes szaklapok már az év animációs sikerének kiáltották ki, pedig 2025 eddig is bővelkedett izgalmas animációkban. A történet középpontjában a K-pop szupersztárok, Rumi (Arden Cho), Mira (May Hong) és Zoey (Ji-young Yoo) állnak, akik a stadionokat megtöltő koncertek mellett titokban démonvadászként is dolgoznak – írja a Magyar Nemzet.
A sztori csavarja, hogy a démonok ügyesen manipulálják a rajongókat: egy rivális fiúbanda – valójában álruhás démonok – csábítja el a lányok híveit.
Miközben a csillogó ruhákban és zene ritmusára harcoló lányok szembenéznek életük legnagyobb fenyegetésével, saját érzékeny lelkük démonjaival is meg kell küzdeniük. Röviden: ilyen a popszakma – egyszerre fényűző és brutális.
Ha gyermekünk szeretné megnézni az animációt, érdemes figyelembe venni a korhatárt. Nem érdemes tiltani, de beszélni kell vele arról, hogy a rózsaszín vagy kék haj, a táncos harcok és a látványos külső nem a valós szépségideál és nem a legfontosabb egy bimbózó kapcsolatban.
Ez a siker titka
Érdekes, hogyan tudják a koreai alkotók globális piacra vinni termékeiket. A Samsung és az LG sikere már régóta töretlen, a koreai szépségápolási termékek pedig ma már hazánkban is komoly rajongótábort tudhatnak magukénak. A K-pop ezen a vonalon próbál további fiatalokat bevonzani: a Sony Pictures Animation elkészítette a filmet, a Netflix pedig felfuttatja azt világszerte.

A filmhez kapcsolódó YouTube-klippek nézettsége már néhány hét alatt milliós számokat produkáltak: van, amelyik elérte a 240 milliós nézettséget is. Dalai a Billboard-listák élére kerültek, és egyes országokban moziban is vetítik az alkotást. A Netflix már franchise-ban gondolkodik, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a K-pop világszintű terjedését nem lehet megállítani.
Több, mint zene
A K-pop, vagyis a koreai popzene, nem csupán zene: egy komplex szubkultúrát jelent, amely magában foglalja a divatot, a vizuális elemeket és a rajongói kultúrát is. Az „idol” csoportok szigorú képzésen esnek át, mielőtt debütálnak, és előadásaik a pop, rock, hiphop és elektronikus zene elemeit ötvözik. A jelenség a 1990-es években indult, a 2000-es évektől pedig az internet és a marketing révén globális ismertségre tett szert.
A K-pop démonvadászok nem csupán egy animációs film, hanem a koreai popkultúra globális sikertörténetének része. Megmutatja, hogy a K-pop nem csak a Gangnam Style egyszeri világhódítását jelenti, hanem egy jól kidolgozott, fiatalokat bevonzó, látványos és szórakoztató univerzumot, amely képes átlépni kontinenseket és generációkat.

