A Starbucks kávézólánc alig pár nap múlva megváltoztatja a nem fizető vendégekkel kapcsolatos irányelveit. A korlátozás, amely január 27-től vezetnek be, egyelőre csak az Észak-Amerikában működő egységeikre vonatkozik – számolt be róla a Hamuesgyemant.hu.
Az új szabály értelmében többé nem lesz lehetőség arra, hogy vásárlás nélkül tartózkodjanak a vendégek a kávézókban, megszüntetve ezzel a korábbi, 2018-ban bevezetett „nyitott ajtó” politikát.

Ez a gyakorlat lehetőséget adott arra, hogy bárki használhassa a kávézók mosdóit, vagy akár csak beüljön anélkül, hogy vásárolt volna valamit. A változtatás Brian Niccol, a Starbucks új elnök-vezérigazgatójának kezdeményezése, aki a visszaeső eladások miatt tartotta indokoltnak.
Niccol úgy véli kiemelt figyelmet kell fordítani a fizető vendégek kiszolgálására, és az alkalmazottak munkáját is elsősorban erre kell összpontosítani. A szabályozás további pontjai között szerepel az alkoholfogyasztás, a dohányzás, az elektromos cigaretta és a kábítószer használatának tilalma az üzletekben, illetve azok közvetlen környezetében.
Az új házirendet a hónap végén teszik közzé a Starbucks több mint 11 000 észak-amerikai üzletében. Az intézkedések bevezetésének részeként ráadásul az alkalmazottaknak háromórás képzésen kell részt venniük, amely felkészíti őket az új szabályok betartatására és kezelésére.
Brian Niccol, a kávézólánc új elnök-vezérigazgatója nem véletlenül hoz effajta döntéseket, mivel fizetését is úgy alakították ki, erősen érdekelt legyen abban, hogy mindig a maximális teljesítményt nyújtsa.
Niccol 1,6 millió dolláros alapfizetést kap (több, mint félmilliárd forintos), a teljesítménye alapján pedig további 3,6 – 7,2 millió dolláros (egymilliárd – két és félmilliárd forintos) bónuszra számíthat. Emellett éves részvényjuttatásra is jogosult, melynek értéke akár 23 millió dollár (81 milliárd forint) is lehet.
