Ritka, hibás veret miatt egy 20 forintos érme akár a névértékének 3000-szeresét is érheti, vagyis 60 ezer forintot – írja a Promotions. Ez azt jelenti, hogy bárkinek lehet egy kisebb vagyon a fiókjában anélkül, hogy tudna róla. Érdemes tehát alaposan átnézni a régi érméket, hiszen egy apró gyártási hiba komoly értéknövekedést eredményezhet.
A legtöbben csupán aprópénzként tekintenek a régóta őrizgetett érmékre, amelyek egyre jobban veszítenek az értékükből az idő múlásával, pedig köztük akár valódi ritkaságokra is bukkanhatunk.

Erre jó példa egy nemrég a Vaterán felbukkant 20 forintos, amely 60 ezer forintos áron keresi új gazdáját. Az érme különlegességét ráadásul pont egy ritka pénzverési hiba adja, amely miatt a gyűjtők körében azonnal keresetté vált. A 20-as feliratnál, a két szám között, szabad szemmel is jól látható íves domborulat látható.
A numizmatikában, azaz az érmék tudományában, a hibás veretek mindig is a legkeresettebb ritkaságok közé tartoztak. Minél feltűnőbb és különlegesebb a hiba, annál nagyobb az érme értéke. Ez a 20 forintos is jól mutatja, hogy olykor egy gyártási tökéletlenség sokkal értékesebbé teheti a pénzt, mint a hibátlanság.

