Budapestről is elérhető lesz a Wizz Air új jegytípusa - íme, mit kapnak érte az utasok
A fapados légitársaságok olcsó jegyáraikról és szolgáltatásaik egyszerűségéről ismertek: a Wizz Air azonban közölte, hogy változtat az eddigi, jó bevált recepten. A Wizz Air jegytípusai között hamarosan megjelenik a “Wizz Class”, ami a felárért cserébe prémium utazási élményt biztosít az utazóknak, számol be az Independent.
Üresen maradhat a mellettünk lévő ülés
A Wizz Class-al utazók többek között
- lefoglalhatják a mellettük lévő ülést is, hogy az biztosan üres maradjon,
- elsőbbségi beszállási lehetőséghez jutnak,
- kézipoggyászt vihetnek magukkal
- és garantált helyet kapnak a fej feletti csomagtartóban.

A légitársaság decemberben indítja a szolgáltatás tesztidőszakát, amely a Londonból, Rómából, Varsóból, Bukarestből és Budapestrőlinduló járatokon lesz elérhető. A Wizz Air vezérigazgatója, Michael Delehant szerint a felár nem lesz több, mint egy extra ülés megvásárlásának költsége, és nem a bevételnövelés a cél, hanem az utasélmény javítása.
A jegy ugyan szellősebb ülésrendet biztosít, de nem jár külön étel- vagy italszolgáltatással,
tehát a fedélzeti élmény nem változik jelentősen. Silvia Mosquera, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a kezdeményezés az utasok visszajelzései alapján született, mivel sokan igényelnek nagyobb kényelmet, több helyet és gyorsabb kiszállást. A program különösen a növekvő számú üzleti utazó számára készült, akik kedvező árú, de komfortosabb utazást keresnek.
A legkényelmesebb szolgáltatás
A Wizz Air jelenleg csak a gép első soraiban és a vészkijáratnál kínál extra lábteret, azonban az új Wizz Class ezeket a lehetőségeket ötvözi, és a Wizz Plus, valamint a Privilege Pass előnyeit egyesítve még kényelmesebb élményt nyújt majd. A légitársaság később további előnyöket is bejelent a szolgáltatás bevezetésekor, írja az Independent.
A fapados légitársaságok körében nem egyedülálló ez a lépés: több amerikai és európai cég is a prémium szolgáltatások felé nyit. Európában a Ryanair és az easyJet is lehetőséget ad extra ülés vásárlására, így a WizzAir újítása illeszkedik a meglévő trendekhez.

