Felújítási munkálatok közben részben összeomlott a Forum Romanum mellett álló, 13. században épült Torre dei Conti középkori torony – adta hírül az MTI. A hétfői incidensben helyi sajtójelentések szerint legalább egy munkás súlyosan megsérült.
A helyszínen turisták százai nézték végig, ahogy a tűzoltók létrán próbálják elérni a torony felső szintjét, hogy kimentsék a bennrekedt dolgozókat. Három munkást sikerült biztonságba helyezni, egy ember azonban a romok között rekedt – írta a Corriere della Sera olasz napilap.

A mentési munkálatok közben a torony egy másik része is leomlott. A létrán tartózkodó tűzoltók az újabb omlás után gyorsan leereszkedtek, de egyelőre nem tudni, történt-e további sérülés.
A Torre dei Contit III. Ince pápa a 13. század elején építtette a család lakótornyaként. Az épületet korábban is több szerencsétlenség érte: 1349-ben egy földrengés súlyosan megrongálta, majd a 17. században részben ismét összeomlott. Eredeti magassága 50-60 méter lehetett.
A hétfői baleset után Roberto Gualtieri római polgármester és Alessandro Giuli kulturális miniszter is a helyszínre sietett, hogy tájékozódjanak a mentésről és a torony állapotáról.
A környéket lezárták, a szakértők pedig vizsgálják, milyen további veszélyekkel kell számolni.
Róma egyik szimbóluma omlott össze
A Torre dei Conti Róma központjában, a Forum Romanum és a Colosseum közelében álló középkori erődített torony, amelyet a 13. században emeltek a Conti-di Segni család számára. Eredetileg mintegy 50–60 méter magasra tervezték, és már akkor is az egyik legimpozánsabb épületnek számított a városban.
Az építmény nem csupán lakótoronyként szolgált: erődítményként is funkcionált, szimbolizálva a család és a pápai hatalom jelenlétét. Többször megrongálta földrengés, és a felső részeit lebontották – ennek következtében ma csak töredékes magasságban áll, de így is az olasz főváros szimbólumának számít.
