Újabb közvetlen légijárat indul Budapest és Szöul között

Startlap Utazás
A Korean Airlines a tervek szerint heti két járatot indít kezdetben Budapest és Szöul között között, majd ezt jövő nyáron heti háromra bővíti.

Dél-Korea nemzetközi légitársasága, a Korean Airlines Budapest és Szöul között indít közvetlen összeköttetést, amely a tervek szerint a későbbiekben tovább bővülhet.

 Az útvonalat a légitársaság az 269 ülőhelyes Boeing B787-900 Dreamliner típusú repülőgéppel teljesíti hétfői és szombati napokon – olvasható a Budapest Airport közleményében.

Mint írják, a jegyár a választott osztálytól függetlenül, minden utas számára tartalmazza az étkezést, amely igény szerint egyéni étrendhez igazítható, viszont akinek módjában áll, érdemes megkóstolnia a Korean Air által kínált hagyományos koreai ételt, a Bibimbapot.

Repülőjárat Budapest és Szöul között
Fotó: Budapest Airport

A légitársaság Dreamlinerének fedélzetén a megszokottnál tágasabb lábtér áll rendelkezésre, a nagy ablakok pedig igény szerint elektronikusan sötétíthetők.

A járatindítástól a turisztikai forgalom jelentős növekedését is várják, miután az idei évben 22 ezer dél-koreai látogató több mint 100 ezer vendégéjszakát töltött Magyarországon, ami elérte a koronavírus-járvány előtti szintet.