Ezek a világ legbarátságtalanabb városai: meglepő város végzett az első helyen
Egyes városok lakói kedvesek és barátságosak, míg mások tartózkodóbbak. Azonban van egy város, ahol a külföldiek különösen rosszul érzik magukat – és ez a világ legbarátságtalanabb városának címét is elnyerte. A meglepő fordulat: egy német nagyvárosról van szó – írja a Web.de.
Nem (csak) a látnivalókon múlik
Egy új városban való letelepedés élményét nemcsak a múzeumok, éttermek vagy az időjárás befolyásolják, hanem legfőképp az, hogy milyen fogadtatásban részesül ott az ember. Ha a helyiek morcosak, távolságtartóak és közömbösek, az könnyen kedvét szegheti az új lakóknak.
Az InterNations nevű, külföldieket támogató nemzetközi portál több mint 12 500 kivándorlót kérdezett meg 2024-ben, hogyan érzik magukat új lakóhelyükön. Többek között azt is vizsgálták, hol érezték magukat a leginkább – vagy éppen legkevésbé – szívesen látva. Németország gyengén szerepelt: négy városa is az utolsó helyek egyikére került – Frankfurt, Berlin, Hamburg és München.
Münchenben a legnagyobb a baj: a 2024-es index alapján a világ legbarátságtalanabb városának választották.
A válaszadók több, mint 40 százaléka mondta azt, hogy nehezen tud beilleszkedni a helyi kultúrába. A város a „befogadó attitűd” kategóriában az 52., az „otthonosságérzetben” az 50., míg a „barátságosság” terén az utolsó, azaz 53. helyen végzett.
Íme a top 10 legbarátságtalanabb város listája:
Nehéz barátokat találni
A társas kapcsolatok kialakítása is nehézséget jelent a Münchenbe költözők számára: csaknem a külföldiek kétharmada (65 %) küzd azzal, hogy helyi barátokat találjon. Ez jelentősen meghaladja a világátlagot, amely 41 százalék. A társasági élettel mindössze 37 százalék elégedett Münchenben. Egy olasz válaszadó így fogalmazott: „Nagyon nehéz bármilyen kapcsolatot kialakítani a helyiekkel.”
Münchent közvetlenül Hamburg és Berlin követi a listán.
Egy magyar kivándorló a német fővárosról azt mondta: „Hiába értem a nyelvet, mégsem érzem magam igazán szívesen látva.”
A lista másik végén: Málaga
A rangsor pozitív végén a spanyolországi Málaga végzett. A városban élő külföldiek 78 százaléka mondta azt, hogy könnyen be tudott illeszkedni a helyi kultúrába – ez jóval az átlag (59 %) fölött van. A válaszadók 80 százaléka érzi magát szívesen látva, míg 84 százalékuk valóban otthonosan érzi magát Málagában (világátlag: 63, illetve 58 %).
A helyieket itt különösen barátságosnak (84 %) és nyitottnak (67 %) írják le – ezzel a város a társas élet és a helyi támogatás kategóriájában is az első helyet szerezte meg. Egy fehérorosz kivándorló így fogalmazott: „Amit itt a legjobban szeretek? Az időjárást, az utazási lehetőségeket, a barátságos környezetet és az embereket.”
Málagát Mexikóváros és az ugyancsak spanyol Alicante követi. Egy francia kivándorló kiemelte: „A mexikóiak nyitottságát és kedvességét nagyra értékelem.” Egy brit válaszadó pedig Alicantéről azt mondta: „Imádom ezt az életstílust és azt, milyen könnyű emberekkel megismerkedni.”

