A budapesti Gellért Hotel és Gyógyfürdő több mint száz éve, 1912 és 1918 között épült szecessziós stílusban, a korabeli Európa egyik legmodernebb gyógyfürdőjeként. A főváros első luxuskategóriájú szállodájaként és fürdőjeként gyorsan ikonikussá vált, hullámmedencéje és díszes termei ma is világhírűek – írja a Portfolio.
A fürdőt utoljára az 1970-es években újították fel, így már régóta időszerű volt egy átfogó rekonstrukció.
A Fővárosi Közgyűlés már jóváhagyta az üzleti tervet, amely szerint a felújítás két ütemben zajlik: előbb a beltéri részeket korszerűsítik, majd jönnek a kültéri medencék és egy új VIP-szárny kialakítása. A munkálatok legalább három évig tartanak, így a legkorábbi újranyitás 2028-ban várható.
A Szállót is felújítják
A rekonstrukcióra statikai problémák miatt is szükség van, de a szomszédos Gellért Szálló felújítása szintén hozzájárult a fürdő lezárásához. A hotelben már 2024 őszén elindultak a munkálatok, és bizonyos gépészeti berendezések leállítása nélkül nem lehetett volna folytatni a munkát. A Szent Gellért Gyógyfürdő népszerűsége kiemelkedő: csak tavaly mintegy 420 ezer vendéget fogadott, ezzel Budapest második leglátogatottabb fürdője a Széchenyi után.
A gyógyfürdő méltó módon készül a felújítás előtti búcsúra: fotókiállítással idézik fel híres vendégeit, zenés produkciók színesítik a napot, többek között gitárduóval, a Rom’Art Zenekar cigányzenével és filmzenékkel, valamint a Brass Dance fúvós együttessel. A látogatók különleges előadásokon vehetnek majd részt, ahol a Gellért és a Zsolnay kapcsolatáról vagy a fürdő legendás történeteiről hallhatnak. A nosztalgikus hangulatot filmvetítés és több alkalommal szervezett idegenvezetések teszik teljessé – igaz, ezekre a helyek már mind beteltek.


